A kínai SAIC konszern birtokolja az MG és Rover (ma már Roewe) márkákat, a termelést ugyan elvitték a Távol-Keletre, de három évvel ezelőtt megnyitották a SAIC Design névre hallható formatervező stúdiót Londonban. A születésnapra készítették el a Ryzr nevű járművet, amellyel azt akarják elhitetni velünk, hogy az önvezető járművek korában is megmarad a vezetési élmény. Ezt pedig úgy teszik, hogy a sofőrt és az utast az aszfalthoz közel helyezik el, és a digitális grafika alapján kanyarban karcolják majd az aszfaltot.

Műszerfal és kezelőszervek helyett a Ryzr működtetéséhez muszáj az ahhoz készített okosruhát viselni, a bal oldali utas azért kap egy kormányszerű kezelőszervet. Négy kerék van, az első nyomtáv szélesebb, ezek a kerekek képesek bedönteni a karosszériát, a hátsók mindig függőlegesen állnak. A megálmodók szerint a vezetési élmény olyan, mint a motorkerékpároknál; hagyományos az üléspozíció, de itt sincs semmi időjárás elleni védelem a ruhán kívül. A SAIC nem lát esélyt arra, hogy a Ryzr valaha is sorozatgyártásba kerül.