Alapvetően a versenyautók fejlesztése, építése és üzemeltetése a Lamborghini Squadra Corse dolga, de ha kellően mély pénztárcával rendelkező ügyfél jön, akkor bizony ők is készítenek utcai autót. Két évvel ezelőtt debütált az SC18 kupé, most pedig a tetőt és szélvédőt is nélkülöző SC20-assal kedveskednek a meg nem nevezett megrendelőnek.

Mitja Borkert, a Lamborghini vezető formatervezője az ügyféllel közösen készítette el az első vázlatokat, majd a formatervezők a szélcsatorna segítségével valósították meg a tető és szélvédő nélküli karosszériát. Olyan minimálisra csökkentették a karosszériát az utasok körül, ami még kellő szélvédelmet ad nagy tempóval száguldásnál is – persze bukósisak és megfelelő ruházat használata ajánlott.

A karosszérián felfedezhetőek az utóbbi idők különleges modelljeinek vonásai, az első fedél a Huracán GT3 EVO-t mintázza, az oldalfal az Essenza SCV12-esről lehet ismerős, de a Sián is belelátható a vonalakba. A nagy méretű hátsó szárny három pozícióban rögzíthető attól függően, mekkora leszorító-erőre vágyik a sofőr. A Bianco Fu fantázianevű fehér színt kifejezetten ehhez az autóhoz keverték ki, és a Blu Cepheus nevű kék színnel kombinálják. A beltér látható karbon finist kap, az üléseket bőr és Alcantara borítja, az ajtóbehúzókat alumíniumtömbből marták ki, a légbefúvókat 3D-nyomtatással készítették.

Magától értetődően a Lamborghini legnagyobb teljesítményű utcai erőforrását szerelik az Aventadorból épített SC20-as farába, a 6498 köbcentis V12-es legnagyobb teljesítménye 770 lóerő (8500/perc), maximális nyomatéka 720 Nm (6750/perc), a hétfokozatú robotizált váltó szoftverét a megváltozott viszonyokhoz (alacsonyabb tömeg) igazították. Központi kerékanyás felniket (elöl 20, hátul 21 col) használnak, amelyekre Pirelli PZero Corsa abroncsokat szerelnek.