— A hobbim 14 éves koromig nyúlik vissza, amikor levizsgáztam segédmotor-kerékpárra – emlékezett vissza a kezdetekre Puskás András Imre. — Egy Babettán kezdtem, majd egy piros Riga 12-esen folytattam. Gyakorlatilag ez volt az első jármű, amit felújítottam, még pedig édesapámmal közösen, aki fiatalkorában szintén szívesen foglalkozott motorok bütykölésével.

Mint megtudtuk, a Rigának egyébként is története van, és fontos emléke a családnak, hiszen azt nem kevesebb, mint 38 évvel ezelőtt, 1977-ben a nagypapa vette a fiatalember édesapjának, Puskás Andrásnak.

— Igazi családi ereklye ez — fogalmazott az ifjú ezermester, aki lapunknak elárulta, hogy igazából nem vág szakmájába ez a szenvedély.

— Eredeti végzettségemet tekintve vízügyi technikus vagyok — ecsetelte. — Jelenleg pedig a szarvasi főiskolára járok, tanítói szakra. Bevallom őszintén, hogy szívesen ki is próbálnám magam ebben a hivatásban, vonz a pedagógusi pálya, és örülnék, ha a legkisebbeket segíthetném az alapvető ismeretek elsajátításában.

Fotó: Lehoczky Péter Fotó: Lehoczky Péter

András elmondta, hogy az utóbbi időben kicsit kevesebb ideje jut a tanulás mellett a hobbijára, elsősorban hétvégenként, illetve nyári szünetben foglalkozik motorok újjávarázsolásával. Ezzel együtt fiatal, 21 éves kora ellenére már összesen kilenc motor nyerte vissza régi fényét neki köszönhetően, illetve talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy némelyik túl is szárnyalta azt. A legnagyobb eredményének talán azt a Mz ES125 Trophyt tartja, amivel tavaly készült el, és a jármű a legutolsó részletig az ő keze munkáját dicséri.

Tavaly a gyulai Steigervald-tanyán megtartott Veterán Motoros Találkozón az első díjat érdemelte ki a különleges motorral. Miután lehetőségünk nyílt megtekinteni a fotót, ami az eredeti rozsdás, rozoga kétkerekűről készült, elárulhatjuk, a Trophy teljesen új életre kelt. A fiatalember egyébként tagja a gyulai Veterán Baráti Körnek, ami hasznos tapasztalatokkal és információkkal segíti munkájában.

András tevékenységére, minőségi munkájára már külföldön is felfigyeltek: egy lengyel gyűjtő megvásárolt tőle két Komár motort, egy Simson Schwalbe pedig egyeneses Németországba került. Apropó, Simson. Gyűjteményében található egy olyan ebből a fajtából, amit teljes mértékben a saját elképzelése szerint alakított át.

Gyermekkori álmát is megvalósítja az ezermester

A tehetséges fiatalember időről időre új ötleteken dolgozik, jelenleg éppen gyermekkori álma megvalósítását hajtja végre.

— Régóta szerettem volna, ha nekem is lenne egy Trabantom, amit a saját ízlésem szerint újíthatok fel – mondta az ezermester. — Egy utolsó szériás 601S kétütemű autó felújításába fogtam a közelmúltban.

Elsőként gyakorlatilag a „kopaszságig” lecsiszolták a kocsit, de már elkezdődött a helyreállítás is. A fényezés Mészáros Péter munkája, mely szebb lett a gyári festésnél is. A Trabanton régebbi típus külső elemei lesznek, mint például a hegyes löklap, a homlokfalon régi hűtőrács szárnyas emblémával, és persze minden, ami egy nosztalgia-autóhoz elengedhetetlen.

— Abban bízom, hogy az idei Veterán Motoros Találkozóra már üzemképes lesz a Trabant — osztotta meg elképzeléseit munkatársunkkal András, aki egyébként a motorokhoz sem lesz „hűtlen”, hiszen darabokban további tíz kétkerekű vár felújításra. Az Első gyulai kétkerekűek találkozóján is részt vesz, és pár motort is felvonultat gyűjteményéből a kisebb kiállításon, melyet a végvári esték keretein belül rendeznek meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!