Ezúttal nem a kisautók kategóriáját próbálja meghódítani a Smart, ahogy azt a Mitsubishi Colt-tal közös alapokra épülő Forfour-ral tette, hanem egy számmal lejjebb, a miniautók között akar hódítani új, négyszemélyes típusával. A donor ezúttal a Renault.

Korábban már sikerült lefényképezni a Smart Fortwo utódot, az új négyüléses típus ennek lesz a megnyújtott változata. Jól lehet látni a Twingo-elemekből összeeszkábált ideiglenes karosszérián, hogy extrém rövid a jármű orra, pedig költségkímélés miatt orrmotoros-elsőkerékhajtású lesz a gépezet.

A tengelytávolság ellenben majdnem meghaladja az autó hosszát, a hátsó szélvédő pereménél tovább nyúlik a gumiabroncs. A végleges jármű hossza meghaladja majd a 3 métert, nem is nagyon akarnak a Toyota iQ-val versenyezni, mert nem 2+1 üléses, hanem 4 személyes utasteret akarnak megvalósítani. A technika a Renaultól jön majd, ott a Clio-ban mutatkozik be az új, 0,9 literes háromhengeres turbómotor, amely a Smart kedvéért feltöltés nélkül is elkészül majd. A hírek szerint egyébként a Renault is megragadja majd az alkalmat egy, a Twingónál is kisebb modell piacra dobására, amelyet azonban érezhetően a négyüléses Smart alá pozicionálnak majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!