Az UEFA Champions League főszponzoraként a Nissan folyamatosan újabb és újabb kihívásokat állít maga és rajongói elé. Korábban versenyeztettek már elrúgott labdát és sportautót, de gyűjtöttek már kilométereket Berlinig csupán kapurarúgásokkal. A széria legújabb kihívásában szó szerint a labdatartásra koncentráltak. Vajon lehet-e hiba nélkül passzolgatni két mozgó felület között? A Nissan legfrissebb filmjéből kiderül! A Győrben, magyar freestyle-osok közreműködésével forgatott film szerint nem lehetetlen. Persze sok gyakorlás kellett a kivitelezéshez, mindenesetre a kísérlet sikerült! Így a kihívás sorozat újabb tétele mellé került pipa.

A freestyle futballal immár több mint egy évtizede foglalkozó, idén 25 éves Sűrű FX Tamás és edzőpartnere, Kvárta Mátyás nem kis kockázatot vállalt a mozgó járművök között való passzolgatással, mint az a filmen is látható. A forgatás után arra hívták fel a készítők figyelmét, hogy tolmácsolják a közönség felé: a látottakat senki se próbálja ki felkészülés nélkül, ellenőrizetlen körülmények között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A film csendes sztárjai a nemrégiben debütáló új Nissan NP300 Navara néhány példánya, az első magyarországi kontingensből. A világ egyik legnépszerűbb pick upjának megújult modellje ideális körülményeket teremtett a passzolgatóknak, hiszen rugózási komfortja és úttartása – köszönhetően a többlengőkaros felfüggesztésnek is – egyedülálló a haszongépjárművek képességeit is ötvöző személyautók körében. Az új modellt a korábbi generációhoz képest teljesen átdolgozták, és ennek során olyan robusztus és ellenálló futóművet kapott, amely számos, a vezethetőséget és a praktikus felhasználást szolgáló jellemzőt vonultat fel.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!