Lakóházak között helyezkedik el a Wallis Motor Pest új márkakereskedése, a Hungária körút forgalma hömpölyög előtte és egy vasútvonal halad mögötte. Rögtön a sorompón behajtást követően szembesülök a BMW legújabb irányelvei szerint felépített létesítmény egyik piros pontot érdemlő tulajdonságával: szélesek a parkolóhelyek. A német márka kínálatában több kupé és kabrió is van, amelyeknek nagyon hosszú az ajtaja – nem lesz gond ezeknek a kinyitásával sem, nem kell akrobatikus mozdulatokkal kikászálódni a résnyire nyitott ajtó szűk nyílásán. Nagyon új az épület, előző este még dolgoztak rajta, az első sajtófotók is még éjszakai fényben ábrázolják a létesítményt, amelyet alig pár órával a megnyitó előtt készítettek.
SONY DSC
A régió legnagyobb, Európa legmodernebb ilyen létesítményéről van szó, amelyet mintegy 4 éves előkészítő munka, 9 hónapos építkezést követően adtak át szeptember 22-én. Tavaly karácsonykor még csak üres telek volt a helyszínen, aztán 250 munkanap, mintegy 210 000 munkaóra után elkészült az új telephely; volt, hogy egy nap több mint 200-as dolgoztak az építkezésen. A teljes beruházás költsége mintegy 3 milliárd Ft, a beruházó Wallis Csoport szerint nem az a kérdés, hogy megtérül-e ez az összeg, hanem hogy milyen gyorsan. Ennek érdekében különleges szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket, az értékesítők mellett például olyan külön szakemberek is lesznek, akik tényleg az utolsó részletre kiterjedő tájékoztatást tudnak adni a járművekről – angolul Product Genius ennek a pozíciónak a megnevezése.
SONY DSC
Hétfőtől már itt működik az eddig a Váci úton lévő értékesítés, ott egyedül a márkaszerviz marad meg. Lényegében megduplázzák a szervizkapacitást, amire az egyre emelkedő értékesítés miatt szükség is van. Az új telephelyen a mintegy 5000 négyzetméterből 2500 jut a szerviznek – vagy húsz állásos a mechanikai műhely, a fényezőben két kamra és négy előkészítő várja az autókat-motorokat –, minden berendezés új, még patikatisztaság uralkodik mindenfelé, hiszen csak hétfőn indul a munka. Addig is lesz itt élet, hiszen a hétvégén hazánkban vendégeskedő DTM-mezőnyből a BMW-s pilóták és csapattagok is ellátogatnak majd ide.
SONY DSC
Fontos volt még a fenntarthatóság a beruházásnál, amelyről a szintén a Wallis Csoporthoz tartozó Alteo Zrt. gondoskodott. A tetőre telepített közel 300 négyzetméter napelem az energiaigény harmadát képes fedezni, a fennmaradó rész is zöld forrásból származik. Több helyen is van elektromos gyorstöltő a telephelyen, hiszen várhatóan csak bővül majd az elektromos- és hálózatról tölthető hibrid autók részaránya, ami a Wallis Motornál most úgy 10 százalék körül van. Ezzel az információval egy mondatban hangzott el az is, hogy az új létesítményben évi 1000+ újautó-eladással számolnak.

SONY DSC

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!