A vonóhorog alapvetően nem egy olcsó mulatság, fajtától és autótípustól függően 100-200 ezer forint között is mozoghat a felszerelése. Természetesen ebben az árban már nemcsak a vonóhorog van benne, hanem a bekötéshez szükséges elektronika ára, a munkadíj, az elektromos bekötés ára, de még az autó műszaki vizsgáztatása is. Az ár persze több tényezőtől is függ, hiszen vannak olyan alapvető elvárások a vonóhoroggal kapcsolatban, hogy nem lóghat bele a rendszámba, ez pedig nemcsak a típuson, de az autó fajtáján is múlhat.

Az áron jól látszik, hogy csak akkor érdemes költeni rá, ha ki is használjuk a vonóhorog nyújtotta lehetőségeket. Ehhez persze tisztában kell lennünk azokkal a tényekkel és tévhitekkel, melyek a vonóhoroggal kapcsolatban tartják magukat, vagyis hogy mire való a vonóhorog és mire nem. Még mindig sokan tetetnek fel vonóhorgot azért, mert így kívánják védeni az autójukat egy esetleges karambol esetén, és nem azért már szállítani vagy vontatni szeretnénk bármit is. De valóban megéri? A Fékmester webáruház, ahol külön keresőt találhatunk a vonóhorgokra is, utánajárt, hogy mikor éri meg vonóhorgot szereltetni az autónkra, és mikor nem.

Amikor megéri a vonóhorog
A vonóhorog feladata valójában az, hogy a szállításban és vontatásba legyen a segítségünkre. Mindegy, hogy kerékpárt, utánfutót vagy lakókocsit akarunk vontatni, a vonóhorog egy jó választás. Természetesen attól függően, hogy mit akarunk vontatni, tudjuk a megfelelő vonóhorgot kiválasztani, így egyáltalán nem elhanyagolható kérdés a vontatmány. Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy csak egyszeri alkalom miatt a vonóhorog nagy beruházás, tehát, ha egyszer fogunk utánfutót szállítani, vagy csak bérlünk egy lakókocsit, hogy kipróbáljuk milyen is, de hosszú távon nem élnénk a lehetőséggel, akkor nem feltétlen éri meg vonóhorgot tetetni a járművünkre.

Ha azonban rendszeresen szállítunk, vontatnunk, akkor a vonóhorog nagy segítség, így mindenképp érdemes beruházni, mert meg fogja érni az árát. A kerékpár szállítás esetén is érdemes végiggondolni, hogy milyen szállító eszközt szeretnénk használni. A vonóhorgos szállítás is jó lehetőség, de csak akkor, ha van vonóhorgunk, és ha a kerékpárt rendszeresen fogjuk szállítani. Csak azért, mert a vonóhorgos szállító eszköz olcsóbb, még ne feltétlen azt vegyük meg, mert ha nincs vonóhorgunk, akkor annak beszerelése igazán megdobja a költségeket.

A vonóhorog megvéd ütközés esetén? Tény vagy tévhit?
Nagyon régóta tartja magát az az állítás, miszerint a vonóhorog megvéd minket, ha hátulról belénk jön valaki. Ez az állítás nem teljesen alaptalan, ugyanis egy kisebb koccanás esetén valóban védelmet jelenthet a vonóhorog az autónk számára. Ám, ha egy nagyobb ütközésről van szó, akkor viszont már hátrány a vonóhorog, ugyanis a statisztikák szerint a nagy karamboloknál a vonóhorgos autó szokott jobban sérülni, sőt, még gazdasági totálkár sem ritka az ilyen esetekben. Ha tehát védelmi célzattal vennénk vonóhorgot, akkor inkább ne tegyük. Ha viszont mindenképp szükségünk van rá, akkor számoljunk azzal, hogy kis koccanásnál igen, nagyobb esetén viszont nem jelent számunkra előnyt.

Nyitókép: pixabay