Épp egy helyet kerestünk a belvárosban, ahol egy kicsit megpihenhettünk volna, és nem véletlenül a Placa Reial felé vitt utunk, hiszen ott mindenhol teraszokat találunk, ahol – legalábbis ilyentájt, főszezonon kívül – mindig lehet helyet találni.

A térre belépve rögtön feltűnt egy piros miniautó a sétáló övezet közepén – nicsak, egy Up!. Sajnos tévedtem, ahogy azt kollégáim megjegyezték. Le van fényezve a csomagtér-fedél. Tényleg. Akkor az ott egy Seat Mii. Pontosabban kettő, hiszen ahogy közelebb mentünk, felfedeztünk még egy sárga autót is a piros mögött.

De hát erről az autóról jelenleg csak néhány stúdióban készült fotó van, hiszen csak Frankfurt után mutatták be a gépet. Akkor biztos most készül a hivatalos sajtófotó. Ha már egyszer bevilágították és bepozícionálták az autókat, akkor én is készítek néhány fényképet. Persze nagyon nem tetszett a fotósnak és segítőinek, hogy megjelent két ember fényképezőgéppel, és körbefotózza az autót, ezért mindig beálltak elé.

A magyar újságíró azonban türelmes, nem okoz neki gondot az öt perc várakozás, amire megunják, hogy ott legyeskedik. LED-es lámpák segítségével egyébként műszerfal képeket is lőtt a gyári fotós a Seat Mii-ről, ezeket én sajnos az autón kívülről már nem tudtam megismételni, de itt vannak az első „élő” képek a Seat mikroautójáról. Egészen pontosan az Autó-Motor Facebook oldalán találják a 24 darab, nagy felbontású képet tartalmazó Galériát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!