A fejlődő országokban élő fiataloknak szánja a Nissan konszern a harmadik márkáját, amelyet Datsun névre kereszteltek, és az indiai Gurgaonban maga Carlos Ghosn mutatta be annak első autóját, a Go névre keresztelt kisautót.

Ennek a Nissan Micra az alapja, azon belül is az Indiában nemrég bemutatott fapados Micra Active – utóbbi 350 000 rúpiáért, nagyjából 1,3 millió Ft-ért vihető haza. A Datsun Go nevű kisautónak egyelőre „400 000 rúpia alatti” indulóárat mondanak.

Nem csak a karosszériát alakították kicsit sarkosabbra az újdonság kedvéért (a tengelytávolság változatlanul 2,45 méter), de egy kicsit átrendezték a belső teret is. Például a váltókar a műszerfalra költözött, és esernyőkar-kéziféket használ a Datsun Go annak érdekében, hogy a két elöl utazó – hiába töltötték meg párnával az ülések közötti teret, csak kétszemélyes az első sor – kényelmesen elférjen. Fiataloknak szánják az autót, ők meg nem rádiót hallgatnak, hanem a náluk lévő kütyüről zenélnek – ennek megfelelően mobil-dokkoló is elérhető az autóhoz, bár annak megjelenése inkább a nyolcvanas évek elejét idézi, nem pedig a csúcstechnikát.

Egyféle, 1,2 literes háromhengeres motorral és ötfokozatú, kézi kapcsolású váltóval adják a Datsun Go-t, valószínűleg a 68 lóerősre lebutított változatról van szó. Felszereltségi listát még nem közöltek, így nem tudjuk, létezik-e egyáltalán hátsó ablaktörlő az autóhoz, a sajtófotókról hiányzik ez az „extra”.

Még az idén bemutatkozik majd a Datsun márka többi autója is, amelyekkel mindenhol a helyi piac igényeire szabnak, Oroszországban például a Lada Priorát alakítják majd át. Indonéziában is valószínűleg a Go lesz a Datsun autója, arról még semmi hír nincs, Dél-Afrikában milyen típussal kezd az újjászületett márka.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!