Gőzerővel dolgozik a francia PSA Csoport és az Opel azon, hogy a stratégiai partnerségből tőkét kovácsoljon, azaz közös alapra építse fel új modelljeit. Például a Meriva-utód és a Citroën C3 Picasso következő generációja egymás édestestvérei lesznek, a jelenlegi egyterű helyett SUV-karosszériával. Ezeknek az európai autóknak a leleplezése még várat magára egy keveset – a Genfi Autószalonon már okosabbak leszünk –, de addig is itt egy új GM kompakt szabadidő-autó, amely megjelenésével egyértelműen a franciás irányt követő.
baojun2
A kínai piacra szánt olcsóautó-márka a Baojun, amelynek 510-es névre hallgat az új modellje. Ez a GM kompakt padlólemezére épül fel, arra, amire például az új Astra is, de azzal ellentétben a megjelenése felettébb egyedi. Ahogy azt a Citroën csinálja, szemöldökként alkalmazzák a LED-es menetfényt, a valódi fényszóró a lökhárítóban bújik meg. A C oszlopnál vastag fekete betéttel követték el a „lebegő tető” nevű mutatványt a formatervezők, a hátsó lámpák pedig mintha egyenesen a Peugeot 2008-asról jöttek volna. Mintha csak meg akarták volna mutatni a főnökeiknek a formatervezők, hogy ők is tudnak franciás megjelenést rajzolni – azoknak meg úgy megtetszett a dolog, hogy nem hagyták veszi a vázlatokat.
baojun3
A technikában már nincs semmi meglepetés, olcsóautóról van szó, az alapmotor 1,5-ös szívó, felár ellenében 1,5-ös turbót lehet kérni, a váltó 6 fokozatú kézi kapcsolású vagy automatikus, összkerékhajtás még felár ellenében sincs. A műszerfalon is csavartak egy keveset a Baojun 510-es kedvéért, a nagy méretű középső érintőképernyőt mintha utólag tették volna oda a középkonzol fölé. Még az idén megindul a Baojun 510-es szabadidő-autó forgalmazása Kínában, 65 000 jüanra, azaz 2,65 millió Ft-ra becsülik az alapárat – Európában ennél drágább lesz majd a PSA-val közös kompakt szabadidő-autó.

baojun4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!