Világszerte több mint 600 ezer ember hal meg évente autóbalesetekben. Magyarországon, annak ellenére, hogy a számok folyamatosan csökkenek, továbbra is 500 felett halnak meg az utakon évente. A halálesetek bekövetkezte a legsúlyosabb ár, amit a közlekedésért fizetünk, de a nem halálos kimenetelű balesetek is óriási gazdasági veszteséggé halmozódnak. Kutatások szerint például Németországban a ráfutásos balesetek 28 százaléka megelőzhető lett volna viszonylag olcsó vezetést támogató rendszerekkel.

Az első ütközést és a sávelhagyást és a holtteret figyelő rendszerek egyre terjednek, az autó környezetét különféle érzékelőkkel figyelő rendszerek is sok balesetet előznek meg. Az euroFOT (European Field Operational Test) konzorcium által végzett kutatás, amely vezetést támogató rendszereket tesztelt, megállapította, hogy például a távolságtartó tempomat (Autonomous Cruise Control ­ ACC) vagy az aktív ütközést megelőző rendszer (forward collisioning warning ­ FCW) évente 1,2 milliárd eurós megtakarítást eredményeznek. De ezek a rendszerek sem tökéletesek, nem tudnak ugyanis a látótávolságon túlterjeszkedni.

Az autógyártók és a beszállítóik azon dolgoznak, hogy hogyan tudnak a most meglévő biztonsági rendszereken túljutni, megteremtve egy úgynevezett elektronikus horizontot, amelyet összekötött tárgyak (Car-to-X, C2X) biztonsági rendszere alkot. Egy ilyen C2X környezetben a járművek nemcsak egymással, de útforgalmi infrastruktúrákkal vagy közlekedésirányító központokkal is kapcsolatban vannak, hogy jeleket adjanak és fogadjanak a rájuk leselkedő veszélyekről. A legegyszerűbb példa, hogy egy jármű automatikusan értesíti a környezetében lévő járműveket arról, hogy egy adott úton leállt. A C2X technológiának köszönhetően a nem túl távoli jövőben az önmagukat vezető járművek képesek lesznek előre nem látható helyzeteket megoldani anélkül, hogy az embernek közbe kelljen lépnie. Persze az autóvezető figyelme egy pillanatra se lankadhat, hiszen mi van akkor, ha egy olyan autó áll meg az úton, amiben nincs C2X kommunikációs berendezés?

Ez a technológia ma is működik, csak alacsonyabb fejlettségi szinten: a navigációs rendszerek külső adatbázisokból származó valós forgalmi információkkal dolgoznak. Az összekapcsolt biztonság területén a valódi újítás abból ered, hogy az autó a Globális Infrastruktúra (V2X/telematics) része lesz és rákapcsolódik a “dolgok internetére.”. Ebben az összekapcsolt világban egy mentőautó már azelőtt jelezhetné közeledtét, hogy valóban látható és hallható lenne, képessé téve a vezetőket arra, hogy biztos és szabad utat engedjenek neki. Az autók egymással és a felhővel való összekapcsolása biztonságosabbá teheti a járműveket és megkönnyítheti az autógyártók számára az információgyűjtést, de egyben sokkal kiszolgáltatottabbá teheti a járműveket a hekkerekkel szemben.

Amikor az autó irányítási információi vezeték nélküli hálózatokon keresztül futnak, akkor elkerülhetetlenül növekszik a rosszindulatú támadások esélye. Már egy feltört okostelefon vagy számítógép is bőven elég gondot okozhat, de amikor a feltört eszköz egy sebesen száguldó autó az autópályán, akkor a támadás végzetes következményekkel járhat. Egyetlen támadás, melyben például meghamisítják az adatokat, tömegkarambolhoz vezethet, vagy csalók mentőnek álcázva béníthatják meg a forgalmat. Ráadásul a vásárlók elvárják, hogy a gépjármű kapcsolódjon például az okostelefonjukhoz, alkalmazásokat akarnak letölteni és használni, ami még egy potenciális veszélyforrás az autó elektronikai rendszerére nézve. Az infotainment rendszereknek persze van saját védelmi mechanizmusa, biztonsági rendszerük erősebb egy tipikus mobileszköznél. De mivel több interfészen keresztül kapcsolódnak külső és belső forrásokkal, mindig fennáll a rosszindulatú szoftverek általi fertőzés lehetősége.

A gépjármű biztonsági és kapcsolódási (V2X) funkcióinak különböző domaineken való különválasztásával a Harman által fejlesztett hypervisor technológia olyan infrastruktúrát alakít ki, melyben egyetlen rosszindulatú szoftver sem lesz képes hozzáférni a gépjármű hálózatához és a V2X hálózathoz. Ezzel a technológiával meg lehet valósítani az egyre inkább elektronikus rendszerekre épülő biztonság, és az ezzel párhuzamosan a világháló felé egyre inkább nyitott szórakoztató-elektronikai rendszerek további fejlődését, ami a dolgok jelenlegi állása szerint az autóipari fejlesztések egyik jövőbeli nagy kihívása lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!