Nemrég még a Ferrari londoni márkakereskedésében volt kiállítva a Pininfarina Sergio tanulmány, amellyel az olasz formatervező-stúdió a cégalapító előtt tisztelgett még a 2013-as Genfi Autószalonon. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen a szuperautókért rajongó arab fiatalok a brit fővárosban próbálják átvészelni a hazájukban elképesztően forró nyári időszakot, így jó eséllyel találkoznak majd az autóval is, és könnyen lehet, hogy zsebből – előveszik a hitelkártyát – fizetik majd az autóért kért 2,1 millió eurót, azaz 660 millió Ft-ot.

Nemrég úgy döntött a Pininfarina, hogy a Ferrarival közösen elkészítik a Sergio utcai változatát. Nagyon minimális, mindössze 5 darabos szériáról beszélünk, amelyet a 458 Italia alapján valósítanak meg a Ferrari különleges autókat készítő műhelyében – erre utal, hogy az autóról napvilágot látott képen az olasz sportkocsigyár sárga emblémáját lehet felfedezni a kocsi orrán. Alaposan átalakult a forma a tanulmányhoz képest, nem csak az utastér szélvédelme jelenti a változást, de sokkal magasabb lett az orr, ahol immár mindenféle előírásnak megfelelően kellett elhelyezni a fényszórókat. Nem baj, a Pininfarina Sergio még így is nagyon szép alkotás, és a változatlanul hagyott technikának hála minden bizonnyal a fürgeségére se lesz majd panasz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!