Már a hazai kereskedésekbe is megérkeztek az első példányok az új Suzuki Vitarából, de csak most került sor a típus gyártásának megindulásáról megemlékező ceremóniára, amelyen Osamu Suzuki is részt vett. Üdítő volt látni, hogy nem próbálták meg úgy beállítani, hogy most készül el az első autó – nem a futószalag végén, hanem a gyárudvaron lévő rendezvénysátorban tartották az ünnepséget.

Nem csak az esztergomi gyárnak fontos az új Vitara, az a Suzuki márka életében is mérföldkő, hiszen ez lesz az első olyan autó, amelyet különféle kiegészítők segítségével személyre tud majd szabni a vásárló, és ezeket a dekor-elemeket akár később is cserélgetheti majd ízlésének megfelelően. Itt debütál a távolságtartó tempomat és az annak a radaros érzékelőjét használó féktámogató rendszer (koccanásgátló).

Az első, nem teljes évben 70 000 példány gyártásával számolnak, az egész világra tőlünk viszik majd az autókat; ahogy a Suzuki SX4 S-Cross-t, úgy az új Vitarát is Esztergomból szállítják majd a japán piacra. Rögtön 700 ezer Ft-os kedvezménnyel indul a magyarországi forgalmazás, a legolcsóbb, 120 lóerős benzinmotorral szerelt elsőkerékhajtású Vitaráért 3,79 millió Ft-ot kérnek, a legolcsóbb dízel 5,81 millió Ft-ba kerül – hajszálnyival a nagytestvér SX4 S-Cross alá lőtték be az újdonságot.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!