Ahogy az manapság elengedhetetlen, a generációváltás során sportosabb megjelenést rajzoltak a formatervezők a Toyota Camrynek, a tetőt 2,5 centivel vették alacsonyabbra, a motorháztető 4 centivel alacsonyabban tetőzik a korábbinál, a tengelytávolság 5, a szélesség 2 centit bővült. Az utastér helykínálata egyébként nem csökkent, mert a tető süllyedésével együtt az ülőlapok magasságát is ennyivel csökkentették. Apropó tető, rögtön kétféle fekete tető is elérhető lesz, az egyiknél csak a középső rész fekete, a másiknál a teljes A oszlop és a C oszlop fele is besötétedik.

A műszerfal tervezésekor fontos szempont volt, hogy az alacsonyabb legyen és így kevesebbet takarjon ki a szélvédő mögötti világból. Lendületes kézzel rajzolták meg a belsőt, a vezető előtt analóg órák helyett 7 colos képátlójú monitor is lehet, de akár 10 colos képátlójú felületen színes fel-a-fejjel kijelzőről is informálódhat a sofőr. A középkonzolon lévő érintőképernyőről lehet vezérelni a szellőzést is, az Entune nevű fedélzeti operációs rendszer kezelhetőségét átalakították, okostelefon-szerűvé tették azt, alapfelszerelés a navigációs alkalmazás.
toyota2
Sportosabb vezethetőséget ígér az új kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, a mélyebben lévő tömegközéppont – a hibridnél a csomagtér helyett immár a hátsó ülés alatt van az akkumulátor-telep -, a karosszéria merevebb az eddiginél. A kényelem javát szolgálja a négypontos motorfelfüggesztés, ami kevesebb vibrációt eredményez.
toyota3
Újak a motorok, az alap továbbra is 2,5 literes szívó négyhengeres, de hosszabb a löket és nagyobb a kompresszió az eddigihez képest, és a legújabb VVTi-E szelepvezérlést alkalmazzák. Szintén új fejlesztésű a 3,5 literes szívó V6-os, ez a négyhengereshez hasonlóan nyolcfokozatú automatikus váltón keresztül hajtja az első kerekeket. A hibrid is az új 2,5 literes szívómotort kapja, továbbfejlesztették a bolygómű-egységét, és ennél a Sport-fokozat aktiválásakor a hajtásba besegítő villanymotor nagyobb teljesítményt nyújt. Teljesítmény- és fogyasztásadatokat egyik változatról se közölt még a Toyota, de még ráér, az új Camry csak a nyár végén érkezik meg a kereskedésekbe.

Ennél hamarabb, a 2017-es NASCAR bajnokság rajtjánál már látható lesz az új Toyota Camry versenyautó, amely a szabályzatnak megfelelően kupé karosszériát, 5,7 literes V8-as motort és hátsókerékhajtást kap. A formatervezők a maguk részéről mindent megtettek azért, hogy az utcai autó jellegzetes orra és hátsó része felismerhető legyen a versenyautón.

toyota4

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!