A kínai BYD autógyár legjobban fogyó autója az F3-as, amely teljesen véletlenül megszólalásig hasonlított a Toyota Corollára. Most elkészült az autó megújult változata, az F3 Plus-nál azonban még mindig felfedezhetőek a japán autó vonásai.

Épp csak a karosszéria elejét és farát alakították át a „modellváltásnak” nevezett műtét során. A legfontosabb újdonság, hogy csak egy motor van a kínálatban, a saját fejlesztésű, 1,5 literes négyhengeres szívóként 109 lóerőt és 145 Nm-t tud, a Ti változatban turbófeltöltő pumpálja a teljesítményt 154 lóerőre, a maximális nyomaték 240Nm. Előbbihez öt, utóbbihoz hatfokozatú kézi kapcsolású váltót adnak, felár ellenében a turbómotorhoz hatfokozatú, saját fejlesztésű dupla kuplungos váltót is párosítanak.

Továbbra is kérhető távirányítással a BYD F3 Plus (max 5 km/h sebesség, legfeljebb 20 méter távolság), aminek segítségével szűk parkolóhelyről kimanőverezhető az autó, hogy aztán kényelmesen bele tudjanak szállni az utasok. Az új fejegység internet-hozzáférést is biztosít, a Google térképet is be tudja rakni háttérnek a navigáció közben, de tudja a Dolby Surround 5.1-es térhatású hangzást is. Hat légzsák, elektronikus menetstabilizáló jár alapáron az autóhoz, amelynek csomagtartója 463 literes. Kínában szeptember 10-én indul a BYD F3 Plus forgalmazása, 2013-tl a TagAZ is elkezdi gyártani az autót az orosz piac számára.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!