Tessék megnyugodni, nem változtatják meg a hatalmas méretű szélvédővel, barátságos belsővel rendelkező családi autó karakterét a Citroën mérnökei, azonban az eltelt három év és 300 ezer eladott autó alatt annyi változás történt, hogy muszáj volt frissíteni ezt a típust is.

Például továbbra is ott találjuk a középkonzolt helyettesítő érintőképernyőt a műszerfal közepén, de felár ellenében még jobb felbontású kijelzővel, nagyobb tudású számítógéppel rendelkező Citroën Connect Nav nevű fejegységet is lehet kérni. Új extrák segítségével lehet az eddiginél is jobban személyre szabni az autót, például a rövid karosszéria kétszínű fényezéssel, azaz fekete tetővel is rendelhető.

A megjelenésben annyi a változás, hogy immár alapfelszerelésként adják a korábban feláras, 3D hatású LED-es lámpákat mindkét karosszériaváltozatnál, egységes az orr, friss megjelenést kaptak a 17 colos könnyűfém felnik. Néhány új színárnyalatot is kikevertek, de ezen a téren az igazán nagy újdonság a négy új utastér-hangulat, az alapáras belsőt Wild Blue, Dune Beige vagy Hype Grey hangulatra lehet lecserélni. Előbbi fiatalos, utóbbi üzleti belső, a kettő közötti meg szó szerint valahol a kettő között helyezkedik el.

A motorkínálatban is van változás, mégpedig az, hogy az 1,2 literes háromhengeres turbó erősebbik, 130 lóerős változata immár 6 fokozatú automatikus váltóval is párosítható. A felfrissített megjelenésű s technikájú Citroën C4 és Grand C4 Picasso júliustól kerül forgalomba.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!