A Central Buses nevű szolgáltató megszüntette a 98-as számú, Small Heath és a birminghami Ward End között közlekedő járatát, mivel az utóbbi két évben 15 esetben voltak megrendezett balesetek részesei a buszok. A csúcspont az az eset volt, amikor mindössze 4 embert érintett a baleset, mégis 15-en kértek kártérítést.

Ebben az esetben az történt, hogy a két utast szállító autóbusz előtt haladó személygépkocsi vezetője hirtelen fékezett, az autóbusz pedig már nem tudott időben megállni. Annak ellenére, hogy a járművekben összesen 1000 fontnyi (374 ezer Ft) kár keletkezett, végül több, mint 25 000 fontjába (9,4 millió Ft) került a busztársaságnak az ügy, ami igazából nem is kártérítés, hanem épp csak az ügyek adminisztrációs kiadásai voltak. Ezt követően a Central Buses bejelentette a 98-as járatának azonnali hatállyal történő megszüntetését.

Birmingham városa az Egyesült Királyságon belül, ahol annyira magasak a bírósági eljárások költségei, hogy a sértettek sokszor azért fizetnek kártérítést, hogy ne kelljen lefolytatni ezeket. Az jelenti a gondot, hogy rengeteg olyan ügyvéd van, aki ilyen esetekben sikerdíj ellenében képviseli az embereket, akiknek így semmi vesztenivalója nincs. A biztosítótársaságok meg inkább fizetnek, minthogy a még több kiadással járó bírósági eljárást válasszák. A becslések szerint 2013-ban az Egyesült Királyságban mintegy 392 millió font (146,6 milliárd Ft) költséget okoznak a biztosítási csalások.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!