Május 31-én ünnepélyesen is megkezdődött a Jelabuga városában felépített üzemben az Aurus márkájú autók sorozatgyártása, ahol megkezdték az első ügyfélautók építését; az eddig legyártott állami autókat a NAMI autóipari kutatóintézet műhelyében kézi munkával rakták össze. Utóbbi üzemnek évi 100 autó a kapacitása, a futószalagon pedig évi 5000 autót tudnak majd összerakni. Most a Senat nevű luxuslimuzin debütált, amiből éves szinten mindössze 600 példányt akarnak készíteni, a termelés derékhadát majd a később debütáló Kommendant nevű luxus-SUV adja majd.

Az ünnepségen debütált a hidrogén-tüzelőanyagcellával szerelt Aurus Senat prototípus is, ennek esetleges gyártásba kerüléséről még nincs szó, első körben az öntöltő hibrid modelleket (598 lóerős rendszerteljesítmény) kezdik el gyártani, aztán a hálózatról tölthető hibrid jön, a tüzelőanyagcellás-elektromos autóhoz még infrastruktúra, azaz hidrogén-töltőállomás sincs.

A most átadott üzemben egyébként klasszikus értelemben véve csak összeszerelést végeznek, a karosszériákat ugyanis a közeli – szintén a Sollers cégcsoport tulajdonában lévő – Ford Transitokat gyártó üzemben állítják össze, onnan szállítják át a most átadott gyárba, ahol egyébként már február óta folyik a próbagyártás. Jelenleg 53% a helyi alkatrészek aránya a konstrukcióban, ezt az év végéig 80%-ra akarják feltornászni.