A fényképek alapján nem igazán lehet érteni, hogy miért nem sikerült a történetben főszerepet játszó hölgyvezetőnek a parkolás még az olyan nagy méretű autóval is, mint a Volkswagen Touareg. Tágas teret látunk a képeken, széles a közlekedőút és bőven van tér ráfordulni a parkolóhelyekre.

Kifejezetten tágasnak tűnik e kép alapján a mélygarázs Kifejezetten tágasnak tűnik e kép alapján a mélygarázs

No ez az, amit nem sikerült kiviteleznie a hölgynek, aki óvatosan araszolt automatikus váltóval szerelt szabadidő-autójával, és amikor folyamatosan kezdett sípolni a parkolóradar, azt hitte, nekiment a piros lepel alatt parkoló sportkocsinak. Meg akart állni, csak épp összekeverte a pedálokat, és fék helyett a gázra taposott rá.

Névre (rendszámra) szóló hely és a takaró - ennyi maradt a Porschéból Névre (rendszámra) szóló hely és a takaró – ennyi maradt a Porschéból

Ennek eredményeként sikerült megdupláznia a Porsche 911-es által elfoglalt parkolóhely kapacitását azzal, hogy rámászott annak a tetejére. A nő sokkot kapott, de sérülés nélkül megúszta az esetet, még azt is, amikor jó magasról kimászott a vezetőülésből. Nem tudjuk, az autóját por ellen vörös takaróval védő Porsche tulajdonosa mit szólt az esethez, de biztos, hogy nem volt boldog.

Tájkép csata, akarom mondani Volkswagen után Tájkép csata, akarom mondani Volkswagen után

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!