Wang úrnak már nagyon tele van a bögye a Maseratival, a márkakereskedőjével és annak a felelősségbiztosítójával is. Még 2011-ben indult a vita, miután a 2,6 millió jüanért, azaz 96 millió forintért (luxusadók…) vásárolt autóban egy elromlott alkatrészt nem gyári újra, hanem bontottra cseréltek ki a szervizben.

Wang úr természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot, először a márkakereskedésnél tiltakozott, majd a Maserati márka kínai képviseleténél, végül a márkakereskedés felelősségbiztosítójával próbált egyezkedni. Azonban mindenhol süket fülekre talált a megkeresése, és emiatt most kalapácsot ragadott és igazságot szolgáltatott.

Persze nagyon odafigyelt Wang úr arra, hogy a lehető legnagyobb hírverést csapja, mindezt a Qingdaoi Autószalon megnyitójának napján, 10:30-kor a bejárat előtt hajtotta végre, és az eseményre meginvitálta – interneten és szórólapon egyaránt – az egyébként a kiállítás miatt a helyszínen tartózkodó újságírókat is. Akik szívesen részt vettek a rendhagyó sajtóeseményen, amelyen rengeteg bámészkodó igazi sorfalat alkotott – pedig már láthattak ilyesmit, hiszen 2011 márciusában szintén Qingdaóban kalapált el egy elégedetlen ügyfél egy Lamborghini Gallardót. A Maserati még nem reagált az ügyre, az biztos, hogy most főhet a kínai PR munkatárs feje, hiszen ez az egész cirkusz egy 2400 jüanos, azaz 90 000 forintos javítás miatt történt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!