Sportosabb a C-osztály megjelenése az új fényszórókkal Sportosabb a C-osztály megjelenése az új fényszórókkal

Még nem hivatalos a Mercedes C-osztály modellfrissítése, de egy kiszivárgott prospektus alapján már egészen jó képet alkothatunk a megfiatalodott autóról. Sok tanakodás után sikerült egyedi megjelenésű fényszórót rajzolni az autónak, ezen kívül csak az ilyenkor szokásos kötelező köröket futották meg – új lökhárítók, felnik és hátsó lámpák frissítik fel az összképet.

Igyekeztek egyedi formát adni az új első lámpáknak Igyekeztek egyedi formát adni az új első lámpáknak

Az igazán nagy újdonság még nem látható a félhivatalos képeken, az új kupé változatról továbbra is csak kémfotók léteznek. A belső térben az E-osztály szögletes formavilágához igazodik az autó, legalábbis a feláras navigációs rendszerrel szerelt példányoknál, az alap, nagy középső képernyő nélküli műszerfalat majd csak a hivatalos leleplezés alkalmával fogjuk megismerni.

Az E-osztály felé kacsingat a beltér, néhány hasznos felszerelést is átvesz a nagytestvértől az autó Az E-osztály felé kacsingat a beltér, néhány hasznos felszerelést is átvesz a nagytestvértől az autó

Addig is csak spekulálni lehet azon, milyen új aktív biztonsági rendszereket mutatnak be a középkategóriás modellen, és hogy hány lóerővel növelik meg az egyes benzin- és dízelmotorok teljesítményét a modellfrissítés apropóján. Az igazán nagy durranásra egyébként várhatóan a Genfi Autószalonig kell várni, addigra várható a megújult AMG változat, amely már az új, biturbó V8-ast kapja a 6,2 literes szívómotor helyett.

Hátulról nézve nem szolgál nagy meglepetésekkel a 2011-es C-osztály Hátulról nézve nem szolgál nagy meglepetésekkel a 2011-es C-osztály

Egyelőre csak kémfotók vannak az új kupé karosszériáról, a modellfrissítéssel egyszerre mutatják be Egyelőre csak kémfotók vannak az új kupé karosszériáról, a modellfrissítéssel egyszerre mutatják be

Hozzászólások