Sisakkamerával rögzítette saját butaságát egy motoros Oroszországban. Egy kamion – valószínűleg építkezésre hajt be – a tábla szerint behajtani tilos irányból közelíti meg az út melletti telephelyet, amihez a belső sávból kell jobbra fordulnia.

Ehhez van biztosítóember, aki láthatósági ruhába áll az úton, és egy személyautót már sikeresen meg is állított, azonban a motorosunk csak ránéz az emberre, és folytatja útját. Majd szembesül azzal, amit általánosan csak 40 tonnás össztömegű szerelvénynek hívnak, és inkább elfekteti motorját. Szerencsére a kamionsofőr is figyelt, így rögtön megállt járművével – épp csak a csizma szorul be egy kicsit a kerék és az aszfalt közé, de nem hajt át emberünkön. Lehet vitatni a kamion akciójának törvényességét, de azért a motoros is figyelhetne jobban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!