Az autósiskolákat is érzékenyen érintette a 2008-as gazdasági válság, akárcsak minden ágazatot. A járművet vezetni tanulók száma ekkor eléggé visszaesett, kevesebb pénzt tudtak a jogosítvány megszerzésére fordítani az emberek. Mára azonban érezhetően megemelkedett a tanfolyamokra jelentkezők aránya, ám az őket tanítóké nem követte ezt kellőképpen.
Egy gyöngyösi autósiskola vezetője szerint ennek egyik legfőbb oka, hogy közel tíz éven át nem is képeztek ilyen szakembereket, hiszen nem indítottak képzést hozzá. Daru István szavai szerint komoly létszámhiány van most: sokan kiöregedtek, s akadtak pályaelhagyók is a válság idején, hiszen a kevesebb nebuló miatt a fizetés nem volt vonzó. Így sokan kerestek inkább egy másik, jobban fizető állást. Hazánkban – a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján szereplő információk szerint – jelenleg mindössze két képzési helynek van engedélye gépjárművezető szakoktatói képzésre, ez pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Nyíregyházi Egyetem.
– Hozzá kell tenni, igen komoly anyagi befektetést is kíván a szakoktatói tevékenység elkezdése, hiszen a képesítés megszerzésén túl még sok egyéb költség is felmerül – fogalmazott az iskolavezető. Tudatta, a képzés közel hat-hétszázezer, de a járulékos költségekkel akár egymillió forintba is kerülhet, mire elkezd oktatni valaki. Most már vannak új oktatók, de Heves megyében még nyolc-tíz felkészítőre volna szükség, hiszen érezhetően nőtt a tanulók száma.

A tanulóvezetőt a parkolóba beállásra képezi gyakorlatban az oktatója. Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel

Hasonlóan vélekedett egy egri autósiskola vezetője is, s bár épp nemrég sikerült felvenniük két új oktatót, úgy gondolja, szükség van még szakemberekre. Reményét fejezte ki, hogy az új kollégákkal hosszabb távú lesz a munkakapcsolatuk. Mondta ezt azért, mert szavai szerint ez nem egy nyugdíjas állás.
– Magasak az elvárások, sok a stressz, s jócskán akadnak kudarcélmények is – fogalmazott Vladár Péter. Hozzátette: az oktatói szakmának emellett szépségei is vannak, pozitív élményekkel. A szakoktatói hiány ellenére azonban a jelentkezéstől számított két-három héten belül tudja elkezdeni a gyakorlati képzését a tanuló, így megyénkben egyelőre nem alakult ki jelentősebb várakozási idő. Kifejtette azonban, hogy a családok számára még mindig komoly pénzügyi ráfordítást kíván a jogosítvány megszerzése.
Egerben 3700 és 4500 forint körül alakul egy gyakorlati óra, Gyöngyösön is ezzel megegyező óradíjjal kell számolniuk a jogosítványra vágyóknak. Ha minden vizsga elsőre sikerül, három-négy hónap alatt elvégezhető a tanfolyam, ami nagyban függ az órák gyakoriságától, valamint a tanuló fejlődésének ütemétől.

Nehéz, de szerethető szakma
Munkácsi Sándor több mint harminc éve oktat Egerben gépjárművezetést. Volt olyan időszak, amikor fel is hagyott e tevékenységével. Elmondása szerint sok türelem, empátia kell ehhez a munkához, s némi pedagógiai érzék sem árt. – Túlterheltek vagyunk, hiszen a munkaerőpiaci kereslet miatt megnövekedett az igény a jogosítvány megszerzéséhez, de a több tanulóhoz nincs elegendő oktató – fogalmazott. Hozzátette még, e tevékenység járulékos költségekkel van tele, hiszen az oktatáshoz a megfelelő autó beszerzésén túl, a karbantartás sem olcsó. A felmerülő szervizköltségeket pedig maguknak kell finanszírozni. Elmondása szerint leggyakrabban a kuplungot, az olajat és a lengéscsillapítót kell cserélni, illetve a téli-nyári gumiabroncsokat. Úgy véli, ez a pálya akkor lehet vonzó mások számára is, ha megfelelő fizetés társul hozzá. Mindezek ellenére azonban úgy gondolja, egy igazán szerethető szakmában dolgozik, s ha a gazdasági helyzet nem romlik, változhat helyzetük.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!