A Bosch számára létfontosságú, hogy a jövő trendjeivel is tisztában legyen, épp ezért rengeteg pénzt költenek az elektromos meghajtás kutatására és az ez irányú fejlesztésekre.

„Műszaki szempontból a teljesen elektromos meghajtáshoz vezető lépés nem túlságosan nagy. Ám ez a lépés jelentős költségekkel jár: várakozásaink szerint 2020-ban az elektromos járművek 45 százalékkal többe kerülnek majd, mint a velük összevethető, belső égésű motorral szerelt járművek. Noha a belső égésű motor átlagosan mintegy 3 ezer eurós költségét megtakarítjuk, számolni kell az elektromos hajtáslánc mintegy 8 ezer eurós többletköltségével. Ebből megközelítőleg 6 ezer eurót tesznek ki az akkumulátorok. Az elektromos meghajtás alkotóelemeinek további fejlesztése és gyártása során az egyik legfontosabb kérdés tehát, hogy miként csökkenthető előállítási költségük.” – nyilatkozta Dr. Rolf Bulander, a Bosch Gasoline Systems elnöke a vállalat 60. járműtechnikai sajtótájékoztatóján.

A Bosch teendőinek listáján előkelő helyen a költségcsökkentés, aminek legfontosabb feltétele a standardizálás. A Bosch e-hajtás rendszerek elemeinek költségoptimalizált moduláris kialakítása csökkenti a változat – specifikus fejlesztési és tesztelési kiadásokat, ezért olyan alkotóelemek, mint például az elektromos motorok gyorsan és költséghatékonyan az egyes autógyárak igényeihez igazíthatók. A Német Járműipari Szövetség (VDA) például sikeresen megállapodott egy kezdeti standardról a lítium-ion cellák méretére vonatkozóan, de túlságosan kevés közös figyelem irányul az egyszerű elektromos alkotórészek szabványosítására. Például egy csatlakozó, egy nagyfeszültségű tápkábel, vagy egy inverter, melyek egyszerű szerkezetek, az egyes autógyártók mégis külön, kis mennyiségben gyártják, és így közel annyiba kerülnek, mint az e-hajtás rendszerek rendkívül összetett, lényeges alkotóelemei.

A Bosch előrejelzései szerint ugyan a 2020-as évig a belső égésű motor megőrzi dominanciáját, hosszú távon az elektromos meghajtásé a jövő. A 2020-ra jósolt összesen 104 millió újonnan legyártott járműből megközelítőleg hárommillió lesz elektromos vagy plug-in hibrid jármű, illetve hozzávetőleg hatmillió hibrid személyautó. 2025-től az elektromos meghajtás aránya oly mértékben növekszik majd, hogy a Bosch számottevő csökkenésre számít a pusztán belső égésű motorral szerelt járművek számában. Legkésőbb akkor megkezdődik majd az elektromos meghajtás kora.