Úgy tűnik a BMW szerint még van mit javítani az M2-esen, ezért már rögtön a piaci forgalmazás elején elérhetőek lesznek az M Performance kiegészítők a bajorok új kupéjához. Abból a apropóból hozták előre ezek bejelentését, hogy az idén egy M2-es lesz majd a biztonsági autó a MotoGP futamain, és annak a leleplezését nem lehetett tovább halogatni.

Mindössze 10 hét alatt építették meg az új biztonsági autókat, amelynél a legfontosabb változtatást a hátsó ülések helyére beépített bukókeret jelenti. A karbon légterelők egy része az M Performance kiegészítők közül származik, de a nagy méretű, állítható hátsó szárny már versenyalkatrész. Szintén a versenyzés világából származnak a hatpontos biztonsági övek és a kagylóülések, a karbon-kerámia fékrendszer a nagy teljesítményű, utcai BMW-k sajátja.

A felfüggesztést M Performance rugókkal és lengéscsillapítókkal módosították, a felnikre Michelin Cup abroncsokat szereltek. A megjelenést a kötelező fényhídon kívül a BMW Motorsport színeket használó matrica-dekor teszi különlegessé. A motorhoz nem nyúltak, a 3,0 literes soros hathengeres 365 lóerejével 4,2 másodperces 100-as sprintet tesz lehetővé, amelyet elégnek ítéltek a MotoGP mezőny kontrollálásához.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ehhez képest az utcai autó már-már szerénynek mondható azzal, hogy kisebb felületűek a matricái, visszafogottabbak a légterelői. Az alsó toldatok mellett a külső tükör házak, a hűtőrács is karbonból készül. Kétféle kormánykerék is rendelhető, a Pro keményebb tömést és jobban megformált karimát kap, és ott van még a kapcsolásjelzős, karbon-betétes darab is. Ezeken kívül acél pedálok, egyedi padlószőnyeg és alulról megvilágított küszöbbetétek teszik teljessé az M Performance alkatrészek optikai tuning-körét.

Fontos újdonság a bluetooth kapcsolattal vezérelhető, állítható kipufogórendszer, amely Sport és Track üzemmóddal rendelkezik, és a széria M2-esnél sokkal vérmesebb hangot eredményez. A sportfutómű alaphelyzetben 5 mm-rel engedi lejjebb a karosszériát, a lengéscsillapító (szerszámmal történő) állításával ez további 20 mm-rel csökkenthető, de ilyenkor már nyoma se marad a komfortnak. Márciustól rendelhetőek a BMW M2-eshez az M Performance kiegészítők, ekkor érkeznek meg a szalonokba az első példányok.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!