Senkit nem ér különösebb meglepetés a Lamborghini Huracán Evo Spyder miatt, hiszen arról van szó, hogy a nemrég bemutatott, felfrissített technikával és megjelenéssel rendelkező kupé után az eddig is elérhető vászontetős karosszéria is megkapja az új dolgokat, de azért elég izgalmas a 640 lóerővel és 1542 kg-os száraz tömeggel tomboló nyitott roadster.

A 0-100 km/óra gyorsulást 3,1 másodperc alatt teljesíti az Evo Spyder, a 0-200 km/óra sprintet 9,3 másodperc alatt tudja le, a csúcssebesség 325 km/óra. Ilyen számok mellett jó tudni, hogy a lassítás is hasonlóan brutális tud lenni, 100 km/órás tempóról 32,2 méter alatt fékez le az autó.

A hátsó szélvédőt csukott tetőnél is gombnyomásra lehet leengedni, így sokkal intenzívebb lesz a V10-es szívómotor hangja az utastérben, a nyitás/zárás 17 másodpercig tart és menet közben 50 km/órás sebességig végezhető. A Lamborghini Huracán Evo Spyder 2019 tavaszán kerül a szalonokba, Európában adók nélkül 202 437 euró az indulóár, de ebben az összegben még nincsenek benne olyan finomságok, mint az első sajtófotókon látható, négyrétegű, kézzel felvitt Verde Selvans fényezés.