Tavasszal az utolsó pillanatban halasztották el novemberre az EON Productions által forgatott 25. James Bond-film bemutatóját, az Aston Martin azonban nem tud-nem akar addig várni a filmautókkal, úgyhogy közreadta az első információkat a Q by Aston Martin műhely által készített 007 Edition modellekről.

A moziban rögtön négy Aston Martint is láthatnak majd a nézők, az ikonikus DB5-ös mellett egy V8-as is megjelenik, a DBS Superleggera és a középmotoros Valhalla is felbukkan. Ezek közül a két középső a fontos most, hiszen a Vantage 007 Edition a The Living Daylights (Halálos rémületben) című epizódban látott Aston Martin V8-asnak állít emléket, míg a DBS Superleggera 007 Edition a No Time To Die filmben látható megjelenést kapja.

A Vantage 007 Edition a rendhagyó orral jön, de egyedi hűtőrácsot kap az első légbeömlő, a légterelőre sárga dekorcsík kerül, a karosszériát Cumberland Grey színre fényezik. A filmben látott V8-ashoz hasonlóan kérhető síléctartó és sílécek is, hogy télies legyen a megjelenés.

Fekete bőr és sötétkróm díszek jellemzik a belsőt, a napellenzőkön megjelenik a The Living Daylights moziban használt FM 96.60-as frekvencia, és a csellók jellegzetes formájú rése is megjelenik a dekorációban. Száz darabot készítenek a Vantage 007 Edition-ből, amely kézi- vagy automatikus váltóval is kérhető, utóbbinál a kormány mögötti kapcsolófülekbe célkereszt-motívumot marnak. Az indulóár 161 000 font, azaz 62 millió Ft.

Mindössze 25 példányt készítenek a DBS Superleggera 007 Edition-ből, amely a következő filmben látható autó fenyegető megjelenését viseli magán. A karosszériát Ceramic Grey színűre fényezik, de a karbonból készült tető, a tükörházak, a légterelők csak lakkozott finist kapnak. Csak itt találkozhatunk a fényes feketére fényezett, esztergált felületű 21 colos felnikkel. Az első sárvédőkre 007 jelvények, a hátsó légterelőre 007 fóliadekor kerül.

Az utastérben a fekete szín a meghatározó, az ülések pereménél némi vörös kiemeléssel. Az ajtókárpiton, a könyöklőn és a hátsó mélynyomó rácsán találkozunk 007 logóval, a műszerfalon sorszámos plakettet helyeznek el. Az Ason Martin DBS Superleggera 007 Edition-ért legalább 279 025 fontot (108 millió Ft) kell fizetni.