A Genfi Autószalonon mutatkozott be a Ferrari 488 Pista, majd nem sokkal később már a kizárólag a Ferrarival versenyzőknek felkínált Pista Piloti Ferrariról adhattunk hírt, és máris itt a versenypályára optimalizált autó nyitható tetős változata, a hivatalosan csak tanulmány 488 Pista Spider.

Várhatóan nem marad sokáig egyedi darab az autó, hiszen a Ferrari különösen büszke arra, hogy fennállásának 50. nyitható tetős autója az eddigi legjobb tömeg/teljesítmény aránnyal rendelkezik, egy lóerőre 1,92 kg jut – az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a számot nem a menetkész tömeggel számítják az olaszok, hanem száraz tömegből (1377 kg) indultak ki, azaz az utasok tömegén kívül még az üzemeltetéshez szükséges folyadékok (hűtőfolyadék, fékfolyadék, motorolaj, váltóolaj, ablakmosó, üzemanyag) is hozzájönnek.

A kupénál 90 kg-mal nehezebb Ferrari 488 Pista Spider motorja ugyanaz a 710 lóerős V8-as biturbó, a 0-100 km/h gyorsulás ideje 2,85 másodpercre nő, a végsebességben – 340 km/h – nincs különbség a két változat között, és állítólag az aerodinamikai teljesítmény is azonos. A fehér-kék fényezés az Egyesült Államok hagyományos versenyszínét idézi, ezzel a bemutató helyszíne, a Pebble Beach-i rendezvénysorozat előtt tisztelegtek az olaszok.