Nem a szakma előtt, hanem inkább a sokkal nagyobb tévés nyilvánosságnak mutatta be a Chevrolet a felfrissített Camaro sportkocsit, de azért a New Yorki Autószalonon egybegyűlt szakközönségnek is tartogattak újdonságot, a Z/28-as változatot.

Nem igazi versenyautóról van szó, de a normál kivitelen olyan módosításokat hajtottak végre, hogy az alkalmasabb legyen a pályahasználatra. Első körben 45 kg-ot lefaragtak a tömegéből, például nincs elektromos ülésállítás elöl, a hátsó üléseket megtartották, de 4 kg-mal könnyebb a párna. A négy darab, 19 colos kovácsolt alufelni 19 kg-os megtakarítás az öntött alumínium, 20 colos felnihez képest, vékonyabb a hangszigetelés, amelyet a csomagtérből ki is hagytak, kisebb az akkumulátor, a légkondicionáló feláras extra, a hátsó szélvédő üvege pedig 3,5 mm helyett csak 3,2 mm vastag.

Ez utóbbi és a csomagtér-hangszigetelés törlése egyben azt is eredményezi, hogy több kipufogóhang jut majd az utastérbe, ami szintén része a show-nak. Ennek középpontjában pedig az LS7-es small-block áll, amelyet a most kifutott Corvette Z06-os változatában ismerhettünk meg. A 7,0 literes lökettérfogatú V8-as teljesítményéről annyit mondanak, meghaladja az 500 lóerőt, nyomatéka a 637 Nm-t. Megtartották a száraz karteres olajozást, és csak hatfokozatú, kézi kapcsolású váltóval és 3.91:1-es végáttétellel lehet kérni – természetesen van önzáró differenciál is.

A GM előzetes mérései alapján a szívómotoros Chevrolet Camaro Z/28 1,5 másodperccel gyorsabb egy versenypályán, mint az 580 lóerős, kompresszoros ZL1-es, ami leginkább a feszesebb hangolású futóműnek – 1,5 G-s keresztgyorsulást ér el – és a karbon fékeknek köszönhető. Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy Európában is elérhető lesz-e a Z/28-as Camaro, annak forgalmazása tavasszal indul az Egyesült Államokban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!