2005-ben vette fel a Force Motors nevet a korábban Bajaj Tempo néven ismert indiai cég, amelyben a Mercedes-Benznek is volt tulajdonrésze azáltal, hogy anno felvásárolta annak európai partnerét, a Tempo nevű haszonjármű-gyártót. A partnerségnek köszönhető, hogy Indiában a nyolcvanas években gyártott Mercedes haszonjárművek mind a mai napig készülnek, a T1-es transzporter mellett a G-osztály technikáján alapuló Gurka típus – mindkettőben az OM616-os dízel dolgozik. Utóbbit most tették alkalmassá az Euro 6-nak megfelelő BS-VI-os károsanyag-kibocsátási előírásnak, úgyhogy két év újraindulhatott a Gurka gyártása.

Az eltelt hónapokat arra használták a fejlesztők, hogy frissítsék a lassan fél évszázados konstrukciót. Az utastérben sötétszürke színre váltottak a burkolatok és kárpitok, a második sorban már nem üléspad, hanem két karfás fotel található. A műszerfalra 7 colos képátlójú érintőképernyős fejegység kerül, a kormány már magasságában és mélységében is állítható.

A 2400 mm-es tengelytáv már az első G-osztály rövid kivitele óta változatlan, ahogy a kapcsolható összkerékhajtás is a kézzel zárható differenciálművekkel, a 2596 köbcentis turbódízel immár 91 lóerős (3200/perc), maximális nyomatéka 250 Nm (1400-2400/perc) – a leszabályozási fordulat egyébként 3400/perc. Érdemi változás, hogy 55 cm-ről 70 cm-re növelték a gázlómélységet, alapáron adják a tetőre kivezetett szívósort. Jövőre várható, hogy a 2850 mm-es tengelytávolságú ötajtós Force Gurka gyártását is újraindítják.