Sokak számára ismerős lehet az a sajnálatos helyzet, hogy amikor beállnak egy zsúfolt parkolóba az autójukkal, majd visszaérve ahhoz már kisebb-nagyobb horpadásokat találnak rajta. Persze se cetli, sem pironkodva várakozó okozó nincs a környéken. Az egyik legnagyobb hazai biztosítótársaság adatai szerint a balesetek közel fele parkolás közben következik be, legtöbbször tolatás közben. Nemrég szerkesztőségünk munkatársai léptek közbe egy esetnél, ahol a vétkes autós kereket próbált oldani, miután egy külföldi rendszámú autó oldalába hajtott többször is. Tehát a probléma nálunk is éppoly égető, mint az ország más pontjain.

– Most mit mondjak azokra a „mazsolákra”, akik nem tudtak megtanulni rendesen tolatni? – fejtette ki véleményét Málnássy Gábor, aki már többször is kifejtette álláspontját közlekedési kérdésekben. – Sajnos az emberek javarésze képtelen megfelelően manőverezni tolatás közben, sőt, nekem is van olyan ismerősöm, aki inkább átadja a volánt, csak ne kelljen betolatnia két autó közé. Nem kell ahhoz autós kaszkadőrnek lenni, hogy be tudjon valaki szabályosan állni két kocsi közé, egyszerűen gyakorolni kellene. Sajnos én is megittam már ennek a levét, amikor Pesten az egyik nagyáruház parkolójában egy taxis nagy sietségében belém tolatott. Sőt, én is nyomtam már meg egy másik kocsi hátulját, mert elszámoltam magam – tette hozzá.

De nézzük meg, mit mondanak a számok: a gépjármű sérülésével járó balesetek mintegy 40 százaléka parkolás vagy manőverezés közben következik be – áll a biztosító felmérésében. Gépjármű-felelősségbiztosítás esetén 70 százalékban, teljes körű. casco-biztosításoknál pedig 85 százalékban tolatáskor következnek be a balesetek. Tízből nyolc esetben a parkolóhelyről való kiálláskor fordul elő a koccanás, míg viszonylag ritka a parkolóhelyre beálláskor, ami 16 százalékra tehető. Az idősebb, 65 év feletti gépjárművezetők egyharmaddal több balesetet okoznak parkolás vagy manőverezés közben, mint a 25–64 év közötti vezetők. A felelősségbiztosítási káresemények közel fele (42%) abból ered, hogy parkoláskor az egyik jármű tolatás közben nekiütközik a másik, álló járműnek. Minden ötödik manővernél (20%) pedig azért következik be káresemény, mert két autó egymásnak tolat parkolás közben. „A parkolási és manőverezési balesetek gyakorisága közel 30 százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben. A fenti megállapítások az Allianz Technológiai Központ és a Continental AG közös kutatási projektjéből származnak, amely során közel 3500 közlekedési baleset elemzését végezték el. – A mi szakmánk is olyan, ahol sokat kell manőverezni, azon belül a tolatás az egyik legalapvetőbb közülük – mondta el tapasztalatait Szabó Zoltán, egy kis, fuvarozással foglalkozó vállalkozás vezetője.

– A lerakóknál nagyon gyakran kell rámpára állni, ilyenkor minden meggondolatlan, vagy hirtelen manőver komoly problémákat okozhat, nemcsak a mi járműveinkben, de az épületben is, az áruról nem is beszélve. Volt már rá sajnos példa, hogy az egyik sofőrünk egy nyerges vontatóval éppen tolatott és a telephelyen nekiment a kapu oszlopának, aminek következtében több, a raktérben lévő törékeny áru is megsérült. Így nemcsak a teherautóban keletkezett kár, hanem a telephelyben is, illetve téríteni kellett az összetört áru értékét is. Éppen ezért, hogy ezeket elkerüljük, lehetőségeinkhez mérten tartunk vezetési tréningeket, főként ha új jármű áll üzemben nálunk – mondta Szabó Zoltán.

Az okokat is felderítették

A parkolási és manőverezési balesetek számának növekedése főként a gépjárművek formájában bekövetkezett változásokra és az egyre fokozódó urbanizációra vezethetők vissza – áll az Allianz felmérésében. Az elmúlt évtizedek során egyre szélesebb és hosszabb autók gördültek le a gyártósorokról, miközben a parkolóhelyek mérete változatlan maradt. Az elvégzett elemzés szerint a legtöbb baleset kisteherautók és városi terepjárók parkolásakor következik be. Ezen gépjárművek esetében a balesetek száma 30 százalékkal magasabb, mint a kisméretű vagy kompakt autók esetében. Emellett a gépjárművek felépítésének és kialakításának változása miatt jelentősen szűkült a járművezető látótere, különösen a hátsó és az oldalsó ablakok tekintetében.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!