Elég nagy felhajtást kerített az Audi annak az eseménynek, amely során Florida állam kormányzója, Rick Scott próbálhatta ki az Audi A7-es alapján készített önvezető autót. A Selmon Expressway egy szakaszát lezárták a forgalom elől, majd a politikussal a volán mögött elindították a kísérletet, amely során két másik Audi játszotta a forgalmat. Azonban elsőre a rendszer megmakacsolta magát. Majd másodjára is.

Harmadjára már összejött a nagy mutatvány, de nagyon úgy tűnik, hogy az autógyártó semmit nem akart kockáztatni, ezért az eseménynek ez utóbbi részéről készült hivatalos videó nyúlfarknyi lett, hiszen a mindössze 22 másodperces teljes hossznak majdnem a fele egyszerű feliratozás. A politikus annak ellenére, hogy háromból csak egyszer működött úgy a rendszer, ahogy azt megtervezték, természetesen örült annak, hogy lezárt autóúton elengedheti a kormánykereket. A problémát egyébként az jelentette, hogy a robotautó környezetének feltérképezéséhez szükséges 22 érzékelő közül az egyik nem kommunikált a központi vezérlőegységgel. Az előző héten folyamatosan használták a prototípust, akkor végig gond nélkül működött, a nagy napon azonban kétszer is újra kellett indítani a rendszert, mire stabil lett a kapcsolat. A Tampa melletti útszakasz egyébként robotautók tesztelésére van kijelölve, az itt tapasztalható extrém hőmérsékletek miatt választották ki azt a mérnökök.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!