A nők igenis jól vezetnek, és ennek ékes bizonyítékát is adják – ezt gondolják a Suzukinál, s ennek igazolására a márka országos vezetési versenyt hirdet nők részére. Az országszerte megrendezett versenyben részt vevő Suzuki-kereskedésekben zajló megmérettetés főnyereménye egy megújult Suzuki Splash – éppen olyan, mint amilyennel a tesztvezetésen, az azt követő elődöntőben és a döntőben is teljesíteni kell a feladatokat. „Persze mondhatja bárki, hogy a már Splasht vezetők előnyben vannak, de aki igazán jól vezet, minden autóban bizonyítani tud. Szeretnénk, ha a nők ténylegesen igazolnák, hogy, minden előzetes vélekedéssel ellentétben, rátermett sofőrök” – mondta Ruska Viktória, a Suzuki kommunikációs vezetője.

A versenyre a www.jolvezetek.hu oldalon augusztus 25-ig lehet jelentkezni. A regisztrációt követően a versenyben részt vevő legközelebbi márkakereskedés a nevező hölgysofőröket tesztvezetésre hívja, amit legkésőbb augusztus 29-ig kell teljesíteniük az indulóknak. Aki itt részt vesz, jogosult lesz arra, hogy szeptember elsején megmérkőzzön a kereskedésekben országszerte rendezendő elődöntőn. A továbbjutók szeptember 15-én mérhetik össze tudásukat a budapesti döntőben, a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján.

„A nevezésnél az érvényes jogosítvány megléte az egyetlen kritérium, ezért bármilyen korú hölgy jelentkezhet a profi sofőröktől az alkalmiakig, a friss jogsisoktól a rutinosakig, de lesznek olyan feladatok is, ahol nem a rutin, hanem az igazi nőies, alapos hozzáállás jelent előnyt. Azért inkább a tükörből tolatást, semmint a tükörben sminkelést értékeljük majd…” – tette hozzá Ruska Viktória. A verseny főnyereménye, a megújult Splash a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárából gördül ki.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!