A kazahsztáni Tair Balbajev már régóta játszadozott a gondolattal, hogy sportkocsit akar építeni, de igazából akkor kezdett el komolyan foglalkozni a tervvel, amikor az elektromos hajtás elérhető – értsd megfizethető – közelségbe került. Manapság már az interneten lehet rendelni a nagy teljesítményű hajtómotorokat, akkumulátor-telepet és egyéb komponenseket, ezekből sokkal könnyebben lehet összehozni egy ütőképes hajtásláncot, mint mondjuk benzinmotorral, amelyet a különféle éghajlati- és környezetvédelmi előírásokhoz kell illeszteni. A villanymotornál ez nem téma.

Szóval az elgondolás megvolt, és az internet segítségével talált rá Jakus Tamás győri formatervező munkájára, a Triango nevű sportkocsira, ami egészen addig csak a virtuális térben létezett. Augusztus 9-én debütált az első, még nem teljesen kész prototípus, a fém térvázra üvegszálas műanyagból készített karosszériát húztak. Noha ránézésre nagy a különbség a virtuális és a gyakorlatban megvalósított formaterv között, hozzá kel tenni, hogy az itt látható autónak az elsődleges célja a tesztelés. Legyen szó a hajtáslánc finomhangolásáról, a belső tér és a karosszéria külső részleteinek véglegesítéséről, az itt látható Triango még nem a végleges jármű.

A műszaki részletekről csak körülbelüli számokat ismerünk, kevesebb, mint 4 másodperces 100-as sprint, 250 km/h-t meghaladó végsebesség, 2000 Nm-es rendszernyomaték. Tair Balbajev szerint napi 600 tengébe, azaz 900 Ft-ba kerül majd a száguldozás, ami azt jelenti, hogy 6-8 óra töltési idő után van 150-200 km-e az autó sofőrjének, hogy kiélje magát. Az akkumulátor-telepnek 1000 töltési ciklust garantál a gyártója, de mivel a szuperautó szezonális dolog, amit jellemzően nyáron használnak, 6 éven keresztül nem lesz gond még intenzív használat mellett sem.

Mivel várhatóan még több évig dolgoznak a Triango-n a kis sorozatú gyártás beindítása előtt, a vételárról se lehet sokat tudni. Az elektromos hajtás alkatrészeinek költsége folyamatosa csökken, ezért minél tovább tart majd a finomhangolás, annál versenyképesebb lehet majd a vételár. A jelenlegi állás szerint 70-80 ezer dolláros, azaz 19,8-22,7 millió Ft-os árat céloztak meg, de ez még változhat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!