A magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának az idei versenyen sikerült megőriznie az előkelő második helyét, hiszen egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tettek meg a prototípus kategóriában. „Az idei versenyen sok nehézséggel kellett megküzdenünk, főleg az időjárás miatt. Sajnos több alkalommal is ütköztünk a rotterdami versenypályán, és ez nagyban befolyásolta az idei eredményünket. Nagyon örülünk, hogy mindezek ellenére megőriztük második helyünket és idén is két ezer kilométer feletti eredménnyel zártuk a Shell Eco-marathont, amely csupán két csapatnak sikerült idén.” nyilatkozta Kutasi Zoltán, a csapat vezetője.

A győri Széchenyi István Egyetem csapata az idei versenyen kategóriát váltott és teljesen új, városi koncepció típusú elektromos autóval remekelt. 133,54 kilométert tettek meg egyetlen kWh energiával, így a nyolcadik helyen zárták a versenyt. „Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban az új autón, és nagy sikernek tartjuk, hogy egy számunkra még ismeretlen kategóriában, ahol ráadásul a mezőny is nagyon erős, már az első versenyen sikerült bekerülnünk az első tíz közé” értékelte az idei eredményeket Pup Dániel, a győriek csapatvezetője.

Az induló magyar csapatok közül egyetlen középiskolaként a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is nagyon jó eredményt értek el az idei megmérettetésen, 183,39 kilométeres eredményükkel a huszonkettedik helyen végeztek. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a diákok saját erőből, ilyen rövid idő alatt tudták az idei járművet megépíteni, ami gond nélkül átment a szigorú technikai ellenőrzésen, ráadásul középiskolás csapatként az egyik legerősebb kategória középmezőnyében végeztünk” – mondta Csorba János felkészítő tanár. A Pécsi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem diákjai szintén sikerrel vették az idei kihívásokat prototípus járműveikkel. Előbbi 123,3 km/kWh eredménnyel a tizenegyedik helyen zárta a versenyt, az utóbbiak pedig 565,45 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal a benzines kategóriában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!