A Chevrolet márka a megfizethető, jó ár/érték aránnyal rendelkező autókról szól, ezért is meglepő, hogy a kínai fejlesztőközpont mérnökei ezúttal teljesen szabad kezet kaptak a legújabb tanulmány megépítésénél. Ennek megfelelően autóra csak annyiból emlékeztet az FNR, hogy négy keréken gördül.

Egy olyan korszakot jelez előre, amikor már nincs szükség belső égésű motorra, ennek megfelelően az egész jármű lényegében egy utasteret jelent; a technikát és az energiaforrást a padló alá/a kerekekbe rejtették. Természetesen már a ma megszokott kezelőszervekre sincs szükség, hiszen magától is képes a helyváltoztatásra, a fő érzékelő a tetőre szerelt, a jármű teljes környezetét figyelő radar, de nem spóroltak a kamerákkal sem. Meglepő, de nagyon hasznos funkciója az FNR-nek, hogy érzékelőkkel figyeli a sofőr egészségi állapotát, és ha valami komoly bajt észlel, akkor automatikusan átveszi az irányítást, és a legközelebbi kórházba hajt a beteggel, és a rögzített adatokat előre elküldi az orvosoknak, ennyivel is megkönnyítve a diagnosztikát.

A karosszéria kialakítása során a lehető legáramvonalasabb megjelenésre törekedtek, igazán csak a lámpák formája és a továbbra is az orr közepén elhelyezett márkajelzés az, ami egyedi karaktert ad a hatalmas kavicsnak. Mivel az utasnak a vezetésnél jobb dolga is lehet, az első ülések szembefordíthatóak a hátsókkal, tárgyalóvá alakítva a belső teret. Az FNR tanulmánynál a gyújtáskulcsot írisz-felismerés helyettesíti, ezen kívül nem nagyon részletezték azt a Chevrolet sajtósai, milyen technikával látták el az alkotást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!