Egyelőre csak egy példányban létezik, és csak szigorúan ellenőrzött körülmények között tesztelték a Ford mérnökei a Focus alapján megvalósított interactIVe elnevezésű prototípust, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy ha akadályt érzékel maga előtt, és a sofőr nem reagál, akkor magától kikerüli azt. A tesztpályán, megrendezett körülmények között 60 km/órás tempónál tesztelték a rendszer működését, amelynél három radar, egy kamera és egy ultrahangos érzékelő figyeli a jármű előtti 200 méteres területet.

Ez ugye felvet néhány érdekes kérdést, például a valós életben honnan tudja az autó, hogy melyik oldalra kerülje el az akadályt (gyorsan érkező szemből jövő autó, ami például az akadály „takarásában” ér be a radar által figyelt zónába), illetve az általa megcélzott útszakaszon például ugyanolyan-e a burkolat, ahonnan érkezik – az eltérő tapadású felületen való kanyarodás vajon zavarba hozza-e az elektronikát? Mi van, ha a párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon egy hátulról, gyorsabban érkező autó elé rántja ki magát a kocsi? Összesen 29 partner vesz részt a fejlesztésben, azaz sok ember munkáját kell összehangolni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!