2015. január elsején lép életbe az a szabályozás, amelynek értelmében Madrid belvárosába csak helyi lakosok hajthatnak majd be személygépkocsival reggel 7 és este 22 óra között. A motorkerékpárok szabadon közlekedhetnek majd az övezetben, az áruszállítási feladatokat végző teherautóknak csak délelőtt 10 és délután 13 óra között szabad az adott övezetben mozogniuk.

Ana Botella polgármester először is az utak zsúfoltságát akarja csökkenteni, másfelől a parkolóhelyeket felszabadítani – nemcsak a behajtás, a napközbeni benntartózkodás is tilos, azaz megbüntetik az utcán parkoló, nem helyi autót. A bírság nagyjából 90 euró, indokolt esetben – igazoltan tele volt a parkolóház, műszaki hiba történt – utólag lehet ez ellen fellépni. A tiltás nem teljes, néhány olyan főútvonalon, amely a helyi és az országos hálózat része, áthaladhatnak majd a nem helyi autók is, de onnan tilos lesz lehajtaniuk. Nincs napijegy vagy egyéb díjfizetési lehetőség, egyszerűen tilos a behajtás.

A helyi lakosok számára fenntartott utakon sebességkorlátozást (várhatóan 30 km/h) vezetnek be, az útátszervezésekkel (egyirányúsítások) 25 százalékkal megnövelik a gyalogosok rendelkezésére álló teret. Madridban mintegy 1,7 millió járműt regisztráltak, ebből mintegy 1,5 millió a személyautó. A gazdasági válság miatt ezek életkora a 2008-as 5,7 évről 2013-ra 9,3 évre emelkedett, a forgalom növekedésével megnőtt a környezetszennyezés. Ennek a madridi behajtási övezetnek a bevezetése csak kezdeti lépés, egy korábban elfogadott közlekedési stratégia szerint 2020-ig a 32,5 kilométer hosszúságú M-30-as körgyűrűn belülről (mintegy 5000 hektáros terület) teljesen kitiltják majd az autóforgalmat, ott csak közösségi közlekedési eszközökkel illetve motorkerékpárokkal lehet majd közlekedni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!