Autójavítással, felújítással és néhanapján átépítéssel is foglalkozik a bukaresti Auto K9 nevű vállalkozás, korábban már írtunk a Logan kupéjukról, de kabriót is építettek a román gyártású limuzinból. Most a népszerű Duster szabadidő-autót vették alapul, a Summer névre keresztelt kabriónál ráadásul a luxusrészletekkel se fukarkodtak.

Egészen pontosan egy balesetben megsérült, gazdasági totálkáros autóból indultak ki, amelyet először is helyreállítottak a kellő mértékben, majd átalakították a karosszériáját. Ez jelentette a négy hónapos munka oroszlánrészét, de ezt követően se pihentek meg, hiszen a középkonzolt hatalmas méretű, élére állított érintőképernyővel váltották ki, fehér színű bőrkárpittal és valódi fából készített padlóval illetve hátsó burkolattal vitték be a tengerészeti témát az alkotásba. A karosszéria merevségének megőrzése miatt döntöttek a bukókeret mellett. Ha mindenképpen be kéne árazni aDacia Duster Summert, akkor 30 ezer euró lenne az árcédulán, de ilyesmit, azaz forgalomba helyezhető rendszámos, tetővel rendelkező Duster kabriót gyártását nem tervezi az Auto K9.