Egy valamirevaló autógyár nem lehet luxus-szabadidő-autó nélkül, a Range Rover most prezentálta az SVAutobiography nevű, minden eddiginél több kényelmi felszereléssel és extra fotelekkel felszerelt változatát, a Bentley már elkezdte az előkészületeket Pozsonyban a Bentayga nevű típusának gyártásához, és a Rolls-Royce is teszteli már a témába vágó járművét. És akkor itt van a Volvo, amely maga is meglepődött azon, milyen gyorsan elkapkodták a csak interneten megrendelhető XC90-es minden földi jóval felszerelt kezdő limitált szériáját. Ezek után természetes, hogy nem állhattak meg itt.

A Sanghaji Autószalonon debütál az új svéd szabadidő-autó Excellence, azaz kiválóság elnevezésű változata, amely kívülről nem mutat sokat, de alaposan felforgatták a belső teret. Kezdjük azzal, hogy megszabadultak a második üléssortól, amelynek a helyére egy méretes középkonzol és két hatalmas fotel került. Mivel így megszűnt a lehetőség a harmadik üléssor megközelítésére, attól is megszabadultak, azaz összesen csak négy személy utazhat ebben az XC90-esben.

Magától értetődően masszíroznak a hátsó ülések, fűthetőek és szellőztethetőek. Kihajtható asztalok, hűtőszekrény, hűthető/fűthető pohártartók és médialejátszó szolgálja az itt utazók kényelmét, az autóhoz járó különleges kristálypoharakat a svéd Orrefors cég készíti.

Az utastérben jelen lévő zajt a csomagtér felől válaszfal, a kerekek felől pedig a Pirelli Noise Cancelling System (szivacsszerű betéttel bélelt abroncs) csökkenti. Ha ez nem lenne elég, akkor a 19 hangszórós Bowers & Wilkins hifi tudására hagyatkozhat az ember. Háromféle motorral lehet majd rendelni a Volvo XC90 Excellence-t, a D5 (225 LE) jelzésű dízellel, a T6 (320 LE) jelzésű benzinessel és a T8 jelzésű, 400 lóerős rendszerteljesítményű kábeles hibrid hajtással.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!