Megspórolták maguknak a japánok az autót vezető hosztesszt, cserébe egy kastély lépcsőházának tetejéről lógatták le a Honda Civic kilencedik európai generációját. Akinek netán bármi kétsége lenne afelől, hogy ez tényleg egy űrből érkezett autó, annak elég legyen bizonyítékul, hogy amikor a formatervezésért felelős mérnök beszélt az autóról, a science fiction kifejezést használta.

Hivatalosan egyébként a forradalmi fejlődés az autó szlogenje, ami arra utal, hogy igyekeztek minden jó dolgot megtartani az elődből, miközben következetesen felszámolták a gyenge pontokat. Például maradt a motorindító gomb, de ezentúl nem kell kormányoszlop másik oldalán hadakoznunk a slusszkulccsal, elég, ha a zsebünkben lapul. A tágas belső teret megőrizték, a felfüggesztésnél meg a sportosság megőrzése mellett kényelem fokozására mentek rá. Igaz, ez egyelőre csak ígéret, de a menetpróba is hamarosan várható, hiszen januárban már Magyarországon is megindul majd az újdonság forgalmazása.

Mifelénk kezdetben csak két erőforrással lesz megvásárolható az autó, a lényegében változatlan 1,4-es alapmotor mellett a továbbfejlesztett 1,8-as benzinessel, a 2,2 literes dízelt anyagi megfontolásokból (regadó) nem forgalmazzák. Azonban a dízelpártiaknak se kell sajnálkozniuk, valamikor 2012 első felében elérhető lesz a Honda saját fejlesztésű, 1,6 literes dízele a Civichez. A Type R utódlásról a kérdésben érintett mérnök mindössze annyit volt hajlandó mondani, hogy gondolkoznak rajta – minden bizonnyal megvárják a következő négyhengeres motorgeneráció érkezését, ami 2013-ra tehető (Accord).

A látványos bemutatóról további képeket és néhány sajtófotót az Autó-Motor Facebook oldalán találnak nagy felbontásban.