Egyszer már alaposan felfrissítette a most futó Transporter-generációt a Volkswagen, de az Euro 6-ra való átállás miatt muszáj volt még egyszer, a hírek szerint a következő generáció érkezése előtt 2 évvel megint alaposan átdolgozni a konstrukciót. Az alkalmat arra is megragadták, hogy az MQB-építőkészletnél alkalmazott műszaki újításokat is megkapja a haszonjármű.

A forma újdonsága, hogy szögletesebbre vették az első lökhárítót meg a hátsó lámpákat, egyébként maradt az egy csíkba foglalt fényszóró-hűtőrács egység. A piaci bevetéskor választható Generation SIX elnevezésű limitált modell kétszínű fényezéssel, és az ezzel megegyező színű utastéri-dekorelemekkel jön.

Az európai piacokon lesz csak elérhető az alumínium-blokkos 2,0 literes TDI, amelynél megtartották az előd teljesítményszintjeit: 84, 102, 150 és 204 lóerővel választható. Ezen kívül még az új, szintén alu-blokkos 2,0 literes benzines választható 150 vagy 204 lóerővel. Mivel alapfelszerelés lett a motorleállító, 15 százalékkal csökkent a szabványos fogyasztás.

Felár ellenében a zárt karosszériákhoz (személy- és teherautó egyaránt) elektronikusan változó lengéscsillapító is kérhető, az elektromos csomagtérajtó-mozgatás a korábbinál csendesebb csukást tesz lehetővé. A távolságtartó tempomat DSG-váltó esetén megállásig képes fékezni a Transportert, és megjelent a koccanásgátló is. Idegenvezetőknek biztos bejön majd az a funkció, amely a sofőr beszédét a rádión keresztül kihangosítja az összes utasnak. A Volkswagen T6-os Transporter modellek pár napon belül már rendelhetőek is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!