Ukrajnában háború van, ennek megfelelően a gazdaság helyzete se túl rózsás, az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy új autót vegyenek a meglévő helyett. Az egykoron a Zaporozsec, később a Tavrija autókat készítő ZAZ autógyárban tavaly kétszer is több hónapra leállt a termelés, az idén pedig mindössze egy megrendelésük van: a GM az egyiptomi piacra kért tőlük 16 000 darab személyautót.

Amint ezt legyártják, azt követően leállnak a szerelősorok, és amennyire azt a céget birtokló UkrAvto cég azt látja, legalább egy éven keresztül nem is indul majd újra a termelés. A 2015-ös évben Ukrajnában mindössze 3624 ZAZ személyautót sikerült eladni, ekkora volumen mellett nem kifizetődő az autógyár fenntartása, ahol korábban a vámszabályok miatt bérgyártást is végeztek (Mercedes E-osztályt is szereltek itt össze egykor), de az utóbbi időben minden partner felmondta az együttműködést. A ZAZ gyárban egyébként már nem saját fejlesztésű autókat gyártanak, hanem még a Daewoo-tól származó Lanos és Kalos modelleket.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!