Ezúttal nem a Saab 9-3-as padlólemezét használja a Cadillac a modellkínálat bővítésére, hanem az egy számmal nagyobb CTS hátsó/összkerékhajtású alapjára építkezik. Az eredmény a 2013-as modellévben érkező ATS elnevezésű szedán lesz, amelyről már van egy oldalnézeti kép.

Az új Cadillac belépőmodell két erőforrással készül, a kétliteres, négyhengeres turbós 270 lóerős, nyomatéka 340 Nm – alapáron nyolcfokozatú automatikus váltóval szerelik. A 3,6 literes, 330 lóerős (380 Nm) V6-oshoz is ezt párosítják.

Az XTS egyszerre váltja az STS és DTS típust, az ATS a német prémium középkategóriások ellenfele lesz Az XTS egyszerre váltja az STS és DTS típust, az ATS a német prémium középkategóriások ellenfele lesz

A márka másik újdonsága, hogy az XTS elnevezésű luxusautóval koronázza meg kínálatát. Az első/összkerékhajtású padlólemezre épülő autó egyszerre lesz utóda az STS-nek és a DTS-nek, tanulmányát már a 2010-es Detroiti Autószalonon prezentálták. Nem tudni, hogy kapható lesz-e az autó V8-as motorral, vagy V6-os benzin-elektromos hibrid hajtást kap a csúcsváltozat.