Úgy adtak karakteres megjelenést az Opel Astra L-nek a formatervezők, hogy a márka múltjából merítettek: a Vizor orrkialakítást a Manta A inspirálta, a szögletesen kiszélesített kerékjáratokkal a Corsa A-n találkozhattunk már. Az első sajtófotókon a kínálatot megkoronázó, hálózatról tölthető hibrid hajtással, aranymetál fényezéssel és kontrasztos fekete tetővel ellátott modellt láthatunk 18 colos felnikkel és Intellilux LED mátrix-fényszórókkal, de ezek nélkül is látványosabb lett  a kompakt modell.

Az EMP2-es padlólemezre felépített új karosszéria hossza 4374 mm, szélessége 1860 mm, magassága 1470 mm, a tengelytávolság 2675 mm. A formatervezők egy kicsit módosítottak az arányokon, a szélesség 5 cm-t bővült, és ennyivel csökkent az első túlnyúlás is; egyébként 2 cm-en belül marad a méretek változása. A csomagtér mérete alaphelyzetben 422 liter, ami 52 literes bővülést jelent, a padló több magasságban rögzíthető, akinek ennél többre van szüksége, annak majd a Sport Tourer nevű, nyújtott tengelytávolsággal és hátsó túlnyúlással rendelkező kombit kínálják majd, amit még a januárra időzített piaci rajt előtt megismerhetünk majd.

Még a külsőnél is radikálisabban alakul át a belső tér, ahol alapáron találjuk a két darab 10 colos képátlójú monitort használó Pure Panel-t, a korábbinál karcsúbb kormánykerék-generációt is megismerhetünk az Astra L-ben. Alapáron jár az Android Auto és Apple CarPlay kapcsolódási lehetőség, a fizikai kapcsolók menü-gyorsgombokra, illetve van rádió hangerőszabályzóra szorítkoznak. Kézifék helyett elektronikus rögzítőféket használnak, a nyolcfokozatú automatikus váltó egyszerű billenőkapcsolóval vezérelhető, emellett is tárolót alakítanak ki.

Alapmotorként az 1,2 literes turbót kínálják 110 vagy 130 lóerővel, a dízel az 1,5-ös négyhengeres 130 lóerővel, alapáron hatfokozatú, kézi kapcsolású a váltó, opció a nyolcfokozatú automatikus. Új elem a kínálatban a hálózatról tölthető hibrid hajtás, amely az 1,6 literes turbómotort használja 150 vagy 180 lóerővel, emellett egy 109 lóerős villanymotor hajt be a nyolcfokozatú automatikus váltóba, a rendszerteljesítmény 180 vagy 225 lóerő. A 12,4 kWh kapacitású teleppel 50 km körüli elektromos hatótávolságra számíthatunk, pontos adatokat majd később közölnek. Még az idén megindul az Opel Astra L sorozatgyártása Rüsselsheimben, és a jövő év elején kerül a kereskedésekbe az autó.