Vitathatatlan, hogy Kína nemzetközi színtéren legismertebb színésze, Jackie Chan jelentős reklámértékkel bír. Ezt szeretné kihasználni a Lamborghini, a gyár az Ad Personam névre hallgató egyedi-autó készítő programjának segítségével elkészítették a filmsztár álmainak Aventadorját.

Április 7-én, a színész hatvanadik születésnapján került sor az autó ünnepélyes átadására, azonban érdemes megjegyezni, hogy nem sokat élvezi majd a filmsztár a 700 lóerős szuperautót. Az megjelenik majd a Pekingi Autószalonon, nem sokkal ezt követően pedig elárverezik. A befolyó összeget pedig a Kínai Filmintézet „Jackie Chan Jótékonysági Alap”-jának utalják majd át, amelynek célja a kínai filmipar fejlesztése. Várhatóan a vételárának többszörösét fizetik majd ki – a pontos összeget nem árulták el, de a büntetőadók miatt a fapados Aventador is 1 millió Eurónyi jüanba kerül.

A kérdéses Lamborghini Aventador LP700-4 egyedi titánium-szürke metálfényezést kapott, és Nero Ade színre fényezett felniket. Az utastérben a fekete és piros színek a meghatározóak, a fejtámlákra és az ajtókárpitokra a kínai „Long” karaktert hímezték – utóbbi Jackie Chan kínai nevére, a Cheng Long-ra utal.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!