Nagy meglepetés nem ér minket a Lexus RC láttán, hiszen az aktuális, harmadik IS generációt előrejelző tanulmány, az LF-LC is kupé volt. Jó látni, hogy egyáltalán nem fogták vissza magukat a formatervezők, amikor arról volt szó, hogy ki tud még egy lemezhullámot elhelyezni a karosszérián.

Hasonlít ugyan az orr megjelenése a limuzinra, de nem csak a hűtőrács betétjét cserélték le a kupé számára, hanem sokkal merészebben formálták meg például az első sárvédőket, a küszöbborítás és az oldalablakot körbefutó króm dísz is fokozottabb. Leginkább azonban hátul tombolták ki magukat a dizájnerek, a lökhárító sarkaiba szellőzőnyílások kerültek, amelyekkel minden bizonnyal az LFA-t próbálták megidézni.

Azonban fellegekben pörgő V10-es motorra nem számíthatnak a kedves ügyfelek, kezdetben a limuzinban már ismert hajtásokkal lesz majd választható a Lexus RC, ami 3,5 literes V6-ost illetve 2,5 benzin-elektromos hibrid hajtást jelent. Hogy később mi lesz még, egyelőre nem tudjuk, de jó eséllyel a GS-F-ben érkező V8-as is elérhető lesz majd a kupéhoz, vagy a 3,5 literes V6-ost is megtámogatják egy hibrid rendszerrel. No és az új, 2,0 literes turbómotor is remekül illik a kupé karosszériához…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!