Leghamarabb két év múlva, de az is lehet, hogy kicsit később dobja majd piacra az indiai Tata Motors azt a kompakt lépcsős hátút, amelyet a Genfi Autószalonon bemutatott EVision elnevezésű tanulmány előlegez meg nekünk. Rögtön a kategória felső részét célozta be az indiai gyártó, azaz 4,5 métert bőven meghaladó hosszúságú karosszériára számíthatunk.

Alaposan hozzányúltak az elsősorban kisautók számára kifejlesztett Omega padlólemezhez, egyfelől a méreteket növelték meg, másfelől az akkumulátorcsomagnak is helyet kellett találni, az eredmény egy új padló, amire később többféle karosszériát is rá lehet majd húzni. Mivel csak később döntenek majd az autó megvalósításáról, a technikát se nagyon részletezik, annyit mondanak, hogy a 100 km/h-s sebességet kevesebb, mint 7 másodperc alatt éri el az EVision, és 200 km/h a végsebessége.

Ahogy kívül, úgy belül is egyszerű formákat használnak, ami eddig talán a legsikerültebb alkalmazása az Impact 2.0 elnevezésű formavilágnak. Egyedi autóról lévén szó az utastérben jórészt kézzel készített anyagokat használnak, új elem a szükség esetén a műszerfal alsó részéből előbújó, a középkonzolt kiváltó érintőképernyő.