Egy óriási blamája már volt a Porschénak a 911 GT3-assal, az összes legyártott autó motorját ki kellett cserélnie. Most a kifejezetten versenypályára szánt 911 GT3 RS-sel van egy ennél sokkal nehezebben orvosolható probléma: egy-egy keményebb menet után után esetenként több ezer eurós javítási költség keletkezik azáltal, hogy a kerekek beleérnek a karosszériába.

Bukókeret, versenyövek - egyértelmű, hogy nem csak utcai használatra szánják a 911 GT3 RS-t Bukókeret, versenyövek – egyértelmű, hogy nem csak utcai használatra szánják a 911 GT3 RS-t

A Porsche alaposan átalakította a 911 GT3 RS karosszériáját a leszorítóerő-maximalizálása érdekében, azért, hogy például az első kerékjáratokból a szellőzőnyílásokon keresztül távozzon a levegő, extrém kicsi rést hagyott az abroncs és a karosszéria között, ez pedig most megbosszulja magát. Az autó felfüggesztésében több olyan alkatrész is található, amelyeket versenyautókhoz hasonlóan állítani lehet. Azonban még a gyári alapbeállításokkal is beleér a kerék a karosszériába, például egy Norschleife-körön, azaz 20,8 km-en többször is. Az eredmény: egy-egy pályanapot követően több ezer eurós javítási számla plusz új abroncsok. Az első műanyag dobbetétet egyszerűen felőrli az autó, az irányjelzők a kábelen lógnak a kör végén, megsérülnek a különböző, itt található légterelő elemek, de még a hátsó kerékjáratokban elhelyezett dobbetéten is láthatóak a súrlódási nyomok.

Ezen a videón például 1:49-nél jól hallhatóan beleérnek a kerekek a karosszériába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De az se megoldás, ha a tulajdonos a Nordschleife kör előtt kiveszi a műanyag dobbetéteket, mert a Fuchsröhre és a Karoussel kanyarokban még így is beleérnek a kerekek a karosszériába. A Porsche 911 GT3 RS vásárlók, akik több mint 400 ezer eurót költöttek autójukra, nem akarják elfogadni, hogy ez természetes, tervezési hibát emlegetnek, és azt is, hogy a gyár is tudhat a dologról, hiszen azzal ugyan eldicsekedett, hogy az autó 7:20 alatt megy körbe a Nordschleifén, csak az ezt bizonyító videót még mindig nem adták közre. Az érintett autótulajdonosok természetesen jelezték a problémájukat a Porsche felé, a gyár egyelőre adós a válasszal.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!