A többek között élénksárgára pingált Trabant olyan tempóban húzott el mellettünk, mintha legalábbis valami bivaly sportmotor buffogott volna az elejében, ám amikor a kaposújlaki reptéren utolértük, s alaposabban megvizsgáltuk, kiderült, csak valamelyest megpiszkálták a zwickaui csodát. Mint ahogyan eredendően a szemrevaló Zsigulikat, Ladákat sem ilyen erőforrásokkal gyártották Toljattiban, ahogyan a 120L-es Škoda teljesítménye is elgondolkodtatta volna a Mlada Boleslav-i mérnököket. Persze ők nem is szlalompályára tervezték anno a szocialista ipar eme remekeit, az újlaki reptér betonján, mely az első Szlalom partynak adott otthon azonban az eredeti temperamentummal semmire sem mentek volna sofőrjeik.

Fotó: Barnyai Gerda Fotó: Barnyai Gerda

– Több ilyesféle rendezvényen jártunk az idén, s folyamatosan erősödött bennünk a gondolat, Kaposváron is kellene valami hasonló – magyarázta Papp Ádám, a hagyományteremtő szándékkal életre hívott szlalomverseny egyik ötletgazdája és főszervezője. – Ez az egyik olyan viadalforma ugyanis, melyen amatőrök is viszonylag könnyen el tudnak indulni, s sikerélményük lehet. Nem kell hozzá semmi különlegesség, csak egy megfelelő állapotban lévő autó.

A szlalom persze csak a somogyi megyeszékhelyen számít újdonságnak, Észak-Magyarországon például elképesztően népszerű, de Pécsen is több futamos helyi bajnokságot írtak ki.
– Valahogy Kaposvár eddig kimaradt a helyszínek közül – jegyezte meg Papp Ádám –, reméljük, sikerül állandóvá tenni a versenyt.

Igény a látottak alapján lenne rá. Bár a szervezők eredendően a helyszíni nevezést is engedni akarták, a hat kategóriában már napokkal az esemény előtt betelt a létszám, így aki az utolsó pillanatig vacillált, elinduljon-e, már csak nézőként lehetett részese a premiernek. De nemcsak ők, hanem rengeteg érdeklődő is körbeállta a laikus számára meglehetősen bonyolult vonalvezetésűnek tűnő pályát, melyen nem feltétlenül az autó ereje, sokkal inkább a sofőr ügyessége, s persze a gép és az ember összeszokottsága számított. Így például nem okozott meglepetést, hogy a narancssárga, gazdája, Rozsdás által csak Ratnek, azaz Patkánynak becézett Škoda több nagy nyugati márka reprezentánsát maga mögé utasította, mint ahogyan a Wartburgból átalakított szlalomjárgány is könnyedén versenyre kelt a Toyotákkal, BMW-kkel, igazolva a régi tételt, nem feltétlenül a külcsín a fontos. A közönség pedig értékelte a szocialista ipar feltámadását, s a visszhangok alapján szinte elképzelhetetlen, hogy ez volt az utolsó újlaki parti.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!